2011. január 21-én Pusztai Tamás megyei múzeumigazgató, és Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke közösen tették le az új létesítmény alapkövét. Azóta a tervezett épület második szintjének szerkezetépítési munkáit végzi a kivitelező, ennek elkészülése után kerül sor a régi és új épület közötti közlekedőfolyosó megépítésére. A tervek szerint a Pannon-tenger kiállítás épülete szerkezetépítési munkái április végére befejeződnek.- A szerkezetépítéssel párhuzamosan készül a mélyszivárgó építése. A szivárgó munkaárkának feltöltését követően a térszint alatt elhelyezendő légtechnikai csatornák is elhelyezhetők majd. A szerkezetépítést követően az épület gépészeti és befejező szakipari munkáira kerül sor.
A tervek szerint az épület műszaki átadására 2011. augusztus 30-án kerül sor - mondta el Tóth Annamária.
Az új és meglévő épületrészben a műszaki átadást követően a belsőépítészeti és kiállítás-építési munkák zajlanak majd.
A Pannon-tenger kiállítási épületet 2012. március 15-én nyitjuk meg a látogatók előtt.