Az arnóti körforgalomtól néhány száz méterre, a Sajó menti körgát építési területén dolgoznak most a régészek. A szakemberek szerint a folyók partja minden korban kedvelt lakóhelye volt az embernek, ezért kezdtek el a munkagépek nyomvonalán és környékén kutatni. Egy Árpád-kori földbe mélyített ház közepén például egy kőkemencét találtak. Ennek egyes részeit kiemelték, a többit pedig eredeti pozíciójában hagyják. A Herman Ottó Múzeum munkatársai találtak még szintén a földbe ásott, tároló és szemetes gödör maradványokat is. Gál-Mlakár Viktor, a Herman Ottó Múzeum régésze elmondta: nagyméretű, négyszögletes alaprajzú, Árprád-kori házakat találtak, a 11-12. századból. Ezeket félig a földbe mélyítették, ún. celemenes-szerkezetű tetőszerkezetet építettek föléjük. Lényegében egy földre támasztott nyeregtetőt kell elképzelni, nagyjából 10-15 négyzetméter alap kiterjedésűek ezek a lakóobjektumok.
A munkaterület egy másik részén egy 17-18. századi temetőt is feltártak a régészek. Itt négy sírt találtak, mind gyerekek nyughelye volt. A felsőzsolcai gátrendszer építési területén folyamatos a leletmentés. A múzeum régészei mindenhol vizsgálódnak, és ahol találnak valamit, ott napokon át zajlik a feltárás. A gátrendszer kivitelezési munkálatai nem zavarják a leletek mentését, mint ahogyan a feltárások miatt sem csúszik a körgát építése.