Ugrás a tartalomra

A Föld Órája Miskolcon is

Létrehozva
A Föld Órája (Earth Hour) kezdeményezés 2007-ben indult útjára Ausztráliából, amikor 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy teljes órára. Azóta a világon emberek százmilliói csatlakoztak, így Miskolcon is számos kereskedés, és magánszemély kapcsolja majd le a világítást szombaton este.
foldora1.jpgA nem mindennapi elgondolás hamar belopta magát az emberek szívébe, hiszen az első „akció” után egy évvel az esemény már globális fenntarthatósági mozgalommá nőtte ki magát: több mint 100 millió ember és 35 ország vett részt a kezdeményezésben. 2009-ben pedig már egymilliárd ember „ünnepelte” ily módon a Föld Óráját.

Az idén március 26-án a Föld Óráján rekordméretű részvételre számítanak, hiszen az évek alatt számos országba eljutott a híre, így nagykereskedelmi központok, is csatlakoztak a mozgalomhoz. Összesen 131 országban emberek százmilliói készülnek arra, hogy szombaton este fél kilenckor egy órára lekapcsolják a villanyt. Az „akció” legfőbb célja, hogy felhívják ezzel a kormányok figyelmet a környezetszennyezés, és a túlfogyasztás okozta problémákra. Hazánkból ezidáig több mint 2500 magánember, 41 település és 187 intézmény jelezte regisztrációjával, hogy részt vesz az összefogásban. Miskolcon is számos magánszemély, és kereskedelmi cég jelentkezett az „akcióra”, így itt is észlelhetik majd a lakók a világméretű felhívás jeleit. Természetesen csatlakozni is lehet, hiszen aki szeretné, annak csak annyi a dolga, hogy este fél kilenckor egy teljes órára lekapcsolja a világítást otthonában.

Érdekességnek számít, hogy szombaton este sötétbe borul többek között a világ legmagasabb épülete, a dubai Burdzs Kalifa, a New York-i Empire State Building, valamint a Times Square, a Sydney-i Operaház, a spanyolországi Alhambra, a svéd királyi palota, a zimbabwei Viktória-vízesés, a Niagara-vízesés, az Eiffel-torony és a London Eye. Magyarországon pedig kialszanak a Budai Vár, a Szabadság híd, a Lánchíd, a Parlament, a Duna Korzó, az egri székesegyház, a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház, és aSzegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának fényei. Több városban is változatos programokkal, fáklyás, gyertyás felvonulással, tűzzsonglőrökkel, csillagászati bemutatóval, illetve filmvetítésekkel várják az érdeklődőket.

Vajtó László