Ugrás a tartalomra

Szakszervezeti fórum Miskolcon

Létrehozva
Az adórendszerről, a táppénzmódosításról és a gyógyszertámogatásról tartott előadást Miskolcon Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke igazságtalannak tartja az új intézkedéseket, melyek – ahogy az elnök fogalmazott - megnehezítik a B.-A.-Z. megyei munkavállalók helyzetét és életkörülményeit is.
borsik_janos_110322_ja_6.jpgMinden évben kétszer országos körútra indul Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, hogy személyesen gyűjtsön tapasztalatokat a megyei szakszervezeti vezetőktől - többek között ezért látogatott most Miskolcra is. Az Iparkamara különtermébe a megye minden részéről érkeztek szakszervezeti képviselők.

Borsik János a miskolci fórumon elmondta: az új adórendszer megosztotta az embereket, mert véleményük szerint a jól keresőknek kedvez, a nagy többségnek viszont nem. Az elnök szerint a táppénzt érintő módosítások is nehezítik a munkavállalók helyzetét. Borsik János hangsúlyozta: ezekről a problémákról kiemelten fontos beszélni itt, a hátrányos helyzetű B.-A.-Z. megyében. Miskolcon az emberek munkalehetőségei nem olyanok, mint a fővárosban, vagy főváros környékén.

- És úgy gondolom, nagyon fontos számukra a megfelelő tájékoztatás. Hogy ismerjék azokat a körülményeket, amelyek őket is kiemelten érintik, szót váltsunk egymással, és megadják számunkra a „megrendelést”: mit az álláspontjuk, mit képviseljünk az ő nevükben az országos érdekegyeztető tanácsban. Ezt én nagyon fontosnak tartom, annak ellenére, hogy a kormány most már harmadik hónapja nem hajlandó a szakszervezetekkel leülni tárgyalni – nyilatkozta a Miskolc TV-nek Borsik János.

Az elnök arról is szólt, hogy április második hetében a fővárosban demonstrációt szervez az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, hat másik magyar szakszervezeti konföderációval közösen.Lénárt V.