Ugrás a tartalomra

Bizalomerősítő fűtőműszemle

Létrehozva
Fűteni kell, de nem mindegy, hogyan. A diósgyőri lakosok körében jelentős fenntartások fogalmazódtak meg a Gagarin utca térségébe tervezett biomassza-fűtőművel kapcsolatban. A problémát észlelve a MIHÕ Kft. szakmai tanulmányutat szervezett csütörtökön Mátészalkára, ahol egy részben biomasszával működő berendezést mutattak be. A látottak önmagukért beszéltek, számos előítéletet eloszlatott.
A fűtőmű a város belterületén, zöldövezeti részen, a házaktól mindössze 80-100 méterre található. Gyakorlatilag csak a 20 méteres kémény árulkodik arról, hogy milyen tevékenység folyik az üzemcsarnokban. A kellemes időben füstöt se láttunk felszállni, zajt pedig csak az épületbe belépve hallottunk.

– Egykoron a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végeztem – mutatta az ujján az arany pecsétgyűrűt büszkén Farkas Sándor, a Szalkatávhő ügyvezető igazgatója, így nem csoda, hogy szívélyesen fogadta „birodalmában” a miskolci delegációt. Mindent megmutatott, elmagyarázott, nem volt tabutéma.

Mint megtudtuk, a fűtőművet eredetileg az akkor olcsó, de utána méregdrágává vált olajra alapozták, aztán áttértek gázra, és 2002-től kikötöttek a biomassza mellett, de részben a gáz is megmaradt.

mateszalka_20110324_csl_02.jpg

– Székelyföldi faüzemekből származó, állandó fűtőértékű brikettált fahulladékot égetünk 2007-től a kazánban. A környezetvédelmi hatóság szúrópróbaszerűen ellenőrzi a fűtőanyagot és a kibocsátást is – magyarázta az ügyvezető, miközben megérkezett egy kamion, és targoncával hordták be nagy zsákokban az ömlesztve érkezett brikettet a raktárba. A szomszédos zárt fülkében pedig a port és hamut gyűjtötték konténerbe. A fahamu kitűnő talajjavító, de innen (egyelőre?) a szeméttelepre kerül. Kiporzásnak nyomát se láttuk. Bent a kazánházban is tisztaság volt. A kazán működését, az adagolást számítógép irányítja, teljesen automatikus, zárt rendszerben folyik a hőenergia termelése. Ezer üzemóránként leállnak és fémtisztára pucolják a rendszert. Éves szinten az előállított energia 30 százalékát a gázmotor adja, 35 százalékát a fahulladékos kazán és a maradék 35 százalékot a téli nagy hidegben a gázkazán.

A látottak nagy hatással voltak a delegáció tagjaira.
– Véleményem szerint a fűtőművel kapcsolatban indokolatlan előítéletek kaptak lábra, amelyek részint a kezdetben elmaradt tájékoztatásból eredtek, és ezt az előítéletet utólag tényekkel is nehéz megváltoztatni az emberekben – jegyezte meg Mándy András (Fidesz-KDNP megbízásából) környezetvédelmi mérnök. – A fűtőmű helyét viszont kedvezőbben lehetne megállapítani. Szerintem, ha a lakosság érezhetően részesül a fűtőmű hasznából (díjcsökkentés), akkor megszűnhet az ellenállás.
– Az általam elképzelt és már ismert, magas műszaki színvonalon működő kazánt láttunk – jelentette ki érdeklődésünkre Bartha György (MSZP). – Ugyanolyan távolságra található a lakókörnyezettől, mint ami Miskolcon épülne. Ráadásul a miénk újabb, jobb hatásfokú lesz, ami a keletkező hamu mennyiségében is megmutatkozik majd, az kevesebb lesz. Meggyőződésem, hogy a lakosság érdekét fogja szolgálni a beruházás.

– A ma elhangzottak alapján kijelenthető: amennyiben az itt kapott információk alapján működik a fűtőmű, akkor az biztonságosnak mondható – mondta Jakab Péter (Jobbik). – Ugyanakkor, amikor bizalmi válságot élünk meg, az emberekben kérdésként merül fel: a fűtőmű működtetése mindig a szabályok szerint történik-e? Valóban azt égetik el benne, mint amit kommunikálnak? A bizalmatlanság joggal hagy kételyeket az emberekben.

mateszalka8_20110324_csl_03.jpg

– Most 100 százalékban gázzal működünk, a lakosság által befizetett 7 milliárd forint kifolyik az oroszokhoz. Ha ennek egy részét itthon tudjuk tartani, miskolci embereknek munkát adunk, már megérte – válaszolta Vécsi György, a MIHÕ Kft. ügyvezető igazgatója, mikor arról érdeklődtünk, milyen előnye származhat Miskolcnak a tervezett fűtőműből. Ezzel arra utalt, hogy a fűtőműben elégetendő biomasszát hosszú távon Miskolc térségében, a jelenleg parlagon álló, alig hasznosított területeken lehetne megtermelni. Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy a Mátészalkán látotthoz hasonló, 3 MW-os kazánt telepítenének, „csak” 10 évvel fiatalabbat, modernebbet, teljesen automatizáltat…


Szöveg és fotó: Csontos László