– A teljes burkolatcserét megelőzően az elkövetkező hetekben is lesznek munkák a főutcán, a nyári, turisztikai időszak előtt kijavítják a balesetveszélyessé vált szakaszokat – mondta el a minap.hu-nak Szőke László, a Polgármesteri Kabinet Városfejlesztési és Rendezési Osztályának vezetője. – A sétálóutcára vonatkozó végleges engedélyes kiviteli tervek várhatóan augusztusra készülnek el, a burkolatcsere pedig az idegenforgalmi szezon végével indulhat.
A polgármesteri hivatal ugyanis úgy ítélte meg, hogy nem terhelhető a főutca tavasszal, illetve nyáron „élettérvesztéssel”. A munkák során pedig a kivitelező figyelni fog arra, hogy a Széchenyi utca életét minél kisebb mértékben zavarja. Szőke László szerint a Széchenyi utca burkolatcseréjére több okból is szükség van.

– Jól látható, hogy a díszkövezés több helyen megsérült, azonban még fontosabb, hogy a tavalyi pályaépítés során a pályatesttel együtt az északi és a déli oldalon található folyókasor is megemelkedett négy centivel, ami miatt jelenleg nem megoldott az utca vízelvezetése – hangsúlyozta.
Áttervezik
A főutca felújításának terveit korábban a budapesti Hetedik Műterem Építésziroda készítette el, ez hangulatában leginkább az Erzsébet térhez hasonlítható.
– Szemlélet- és ízlésváltozás miatt az utcabútorok tervezését szeretnénk helyi szakemberekre bízni, a fővárosi irodának elsősorban az alapsík megteremtése lesz a feladata – mondta Szőke László. A korábbi terveken látható, úgynevezett „zöldszigeteket” is újragondolják őszig, mert azok a villamosforgalom miatt jelenleg balesetveszélyt okozhatnak. Az új kő az eredeti tervek szerint nyolc centiméter vastag, natúr szürke kő lenne, azonban ebben még nincsen végleges döntés, Rostás László főépítész és a tervező között még folyamatos egyeztetések zajlanak.

Szőke László elmondta azt is, hogy a Zöld Nyíl projekt során elhelyezett tartóoszlopok a gyártó és a kivitelező álláspontja szerint csak részben alkalmasak arra a feladatra, amire a város használná őket (a díszvilágítást nem tudja fogadni), ezért ezek cseréje is megfontolandó. A Széchenyi utca kandelábereit pedig egy pályázat segítségével próbálják meg egységesíteni, harmonizálni a jövőben.
A főutcai díszkövekről
A Széchenyi utca burkolattervét annak idején T. Karmazsin Klára készítette el, a nyolcvanas években, ő a nem sokkal korábban elérhetővé vált viacolor burkolatot választotta.
– Akkoriban nagyon nívós megoldásnak számított az, hogy az egyes épületek határát egy más színű sorral rávetítette az utcára, és a kapualjakat, bejárókat is kiemelte – mondta Szőke László. Mára azonban a burkolat többször fel lett szedve, megsérült, több helyen pedig át is építették (ilyen például a Villanyrendőr, a Bogdán-köz a Kandia-köz és a Déryné utca környéke, vagy a Rákóczy-ház előtti szakasz). Több helyen pedig foltszerűen javítottak bele akadálymentesítés miatt, ezek miatt az utca foltozott hatást kelt.

Az új kő az eredeti tervek szerint nyolc centiméter vastag, natúr szürke kő lenne, azonban ebben még nincsen végleges döntés, Rostás László főépítész és a tervező között még folyamatos egyeztetések zajlanak.
Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.