Ugrás a tartalomra

Felújítják a sárospataki Bodrog hidat

Létrehozva
A sárospataki Bodrog híd kedden kezdődő felújítása miatt félpályás útlezárás lép életbe a zempléni átkelőn; az 53 millió forint értékű rekonstrukció várhatóan május közepére, végére fejeződik be. Békési Zoltán, a kivitelező cég vezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tényleges munka szerdán veszi kezdetét, s az útzár idején jelzőlámpák irányítják majd a forgalmat.
A munka során felújítják az aszfaltburkolatot, a járdát, a kandelábereket, illetve rendbe teszik a híd korlátját, de a beton burkolatokat – például a jégzajlás által megrongált pilléreket - is felújítják. A tennivalók egy részét uszályról és alpinista módszerrel végzik el. Sikora Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település alpolgármestere elmondta, hogy a beruházáshoz szükséges 53 millió forintot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. állja, így az a városnak nem kerül pénzébe, a rekonstrukció pozitív hatását ugyanakkor elsősorban a helyiek érezhetik majd.
Hozzátette: számításaik szerint a forgalomkorlátozás miatt jelentős torlódás lesz a híd környéki utakon, mivel rengeteg kamion halad át a városon. Ezért minden fórumon arra kérik a közlekedőket, hogy aki teheti, a következő két hónapban kerülje el ezt az útszakaszt. A helybelieknek, illetve a környéken élőknek pedig azt javasolják, hogy menetidejükbe számítsák be a várható várakozási időt.