A rendőrség hétvégi közlekedési statisztikájában ez a tény szerepel: sem halálos, sem súlyos, sem pedig könnyű sérüléssel végződő baleset sem volt a megyében. A közúti „hírmentes” hétvégével szemben az elmúlt három napban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 13 főt vett szabálysértési őrizetbe a rendőrség, akiknek többek között fa- és fémlopásért, bolti „csencselésért”, vagy éppen orvhalászatért kell majd felelniük.
A példának okáért egy 24 éves bükkaranyosi férfi március 25-én az önkormányzat tulajdonában lévő erdős területről két mázsa tölgyfát tulajdonított el háromezer forint értékben. A rendőrjárőrök azonban tetten érték és szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben. Ugyanezen a napon egy 31 éves miskolci férfi egy áruházból 2 db „bólogatós” plüss kutyát próbált meg zsebre tenni, mintegy hatezer forint értékben de a biztonsági őr rajtakapta. Vele szemben szintén tulajdon elleni szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök.
Szintén lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt kellett felelniük azoknak az elkövetőknek is, akik orvhalászással próbáltak meg fejenként mintegy negyed mázsányi halat hazavinni.