Lázár János az Ab létszámának tervezett megemelésével kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy Paczolay Péter, a testület elnöke hívta fel a figyelmet arra, hogy az alkotmányjogi panasz intézménye erős munkaterhet jelenthet majd az Ab-nek. A frakcióvezető emellett bejelentette: módosító indítványaik között lesz a forint szerepeltetése az új alkotmányban, a piros-fehér-zöld színű állami lobogó 1848-as jelentéstartalmának meghatározása - erő, hűség, remény -, továbbá az ombudsman is fordulhatna az Alkotmánybírósághoz utólagos normakontrollért, és nevesítenék, hogy az ombudsmannak helyettese a jövő nemzedékekért és a kisebbségi jogokért felelős ombudsman. Lázár János közölte, indítványozza majd a vármegye elnevezés "megfontolását" is. Az ön- és a tulajdonvédelem jogáról is szól majd az elképzelések szerint az új alkotmány.
Tizenöt tagúra emelnék az Alkotmánybíróság létszámát
Létrehozva
KözéletBelföld
A Fidesz-KDNP kezdeményezi, hogy a jövőben 11 helyett 15 tagja legyen az Alkotmánybíróságnak (Ab). A Fidesz frakcióvezetője ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, ahol ismertette a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek a két párt alaptörvény-javaslatához benyújtandó módosító indítványait.