A tavaly júniusi nagy árvizet követően a város lakóingatlanainak 80 százaléka károsodott valamilyen mértékben, több, mint 200 ház összedőlt, vagy vált lakhatatlanná Felsőzsolcán. A katasztrófát követően döntés született a helyreállításról, illetve a védműrendszer teljes kiépítéséről. Ezen utóbbira azért volt szükség, mert a víz „hátulról”, az az Arnót felől, nem, pedig a várt irányból, a Sajóról tört be a városba. Az eredeti tervek szerint március 31-re kellett volna elkészülnie a körgátnak. Arról érdeklődtünk Lipták Attilától, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától, hogy elkészül-e ekkorára a védműrendszer?
– Biztos, hogy nem! A közelmúltban lefutott árvíz, valamint a megismételt közbeszerzési eljárás miatt nem tartható az eredeti határidő. Az új kijelöléséhez pedig kormánydöntés szükséges – közölte a védelmi szakember, aki megnyugtatásként hozzátette: Álláspontunk szerint a település árvízi védelmi képessége jelenleg sokkal nagyobb, mint korábban volt. A kivitelezési munkálatok jelenleg is folyamatban vannak, ezért az eszközök és az állomány is a helyszínen van. Amennyiben szükség lenne rá nem kell odavezényléssel foglalkozni, azonnal be tudnak avatkozni, meg tudják kezdeni a védekezést.
– Nincs információm arról, hogy miért kellett megismételni a közbeszerzést – hárította el érdeklődésünket Lipták Attila. A gátépítéssel kapcsolatban több több hír, panasz is lábra kapott, ezekkel kapcsolatban megkerestük a Vidékfejlesztési Minisztériumot. Várjuk a válaszokat…
Csontos L.