Ugrás a tartalomra

Főszerepben a látványos műkorcsolyázás

Létrehozva
Öt ország korcsolyázói lépnek jégre a 6. Avas Kupa nemzetközi műkorcsolya versenyen és országos bajnokságon Miskolcon április 2-án és 3-án. A Jégcsarnokban jégszínházi produkciók, egyéni és csoportos rekreációs műkorcsolya-előadások szórakoztatják majd a nézőket. Sőt, először láthat hazánkban a közönség csoportos interpretatív műkorcsolyázást.
A versenyzők több kategóriában és szinten mutatják majd be produkciójukat – tudtuk meg Bikfalvi Tündétől, a Havasszépe SE és Jégszínház vezetőedzőjétől. Ezek közül az egyik a rekreációs kategória, amely a műkorcsolyázás 2. szintjét jelenti. Ez a kategória azokért a korcsolyázókért jött létre, akik egészségmegőrzés céljából, hobbiként sportolnak. A könnyített technikai elemeket azok is végre tudják hajtani, akik nem élsportolók. A hangsúly tehát elsősorban nem a technikán, hanem a látványon lesz. A produkciók megvalósítói gyakran vokális zenére korcsolyáznak, kosztümöt viselnek, így színesítik előadásukat.

Természetesen a versenyzőket korcsoportokba sorolják majd, így a nézők a legkisebbektől a felnőttekig láthatják a kűröket. Az indulókat két csoportba osztják: a versenyzők rekreációs és adult kategóriában indulhatnak. Az előbbin belül A, B, C kategóriát hirdetnek, amelyek a korcsoportokat jelölik: 9-11 évesek, 12-15 évesek, és 15-18 évesek. A fiatalok versenye két (ezüst, bronz), illetve három szinten (arany, ezüst, bronz) zajlik majd. Mint ahogy a szintek elnevezése is sugallja, a minősítések a versenyző számára előírt elemek nehézségét mutatja. Az adult kategórián belül is létrehoztak korcsoport szerinti bontást, így a 18-28 évesek, a 29-45 évesek és a 45 éven felüliek külön csoportokban mérhetik össze tudásukat.

A hazánkban is egyre népszerűbb rekreációs korcsolyázásnak külföldön komoly tradíciói vannak. A szervező Havasszépe SE és Jégszínház hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a versenyt, immáron harmadik alkalommal. Magyarországon először láthatnak majd a nézők csoportos interpretatív műkorcsolyázást, amelynek lényege, hogy a minimum 8 fős csoportok egy történetet elevenítenek meg a jégen. A mini revüben gyerekek és felnőttek egyaránt részt vehetnek. A cél, hogy a zene, a technikai elemek és az előadásmód minél harmonikusabb egységet alkossanak – a nézők örömére.

Putz Orsolya