A bevétel egyik felét a Vöröskereszt, másik felét pedig az internetes játékokkal foglalkozó Zynga kapja, mely utóbbi a Save the Children jótékonysági szervezetnek adományozza a részét.
"Nagyon örülök, hogy az én kis szörnyecskéim ilyen sokat összegyűjtöttek, hogy segíthessünk a szörnyű tragédia áldozatainak" - mondta el az extravagáns énekesnő, aki rajongóit gyakran szólítja "szörnyecskéknek".
Lady Gaga három nappal a március 11-i földrengés után fogott hozzá az általa tervezett piros-fehér gumikarkötők eladásához. Az ékszer öt dollárba (980 forint) került, de a vásárlókat arra kérték, hogy ennél is több adománnyal segítsék az áldozatokat.
A karkötőn japánul és magyarul is szerepel az Imádkozunk Japánért felirat, illetve az énekesnő védjegyévé vált karommotívum.
MTI