A szóban forgó harmadik járműtendert követően a Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly november 2-án közölte honlapján határozatát a CAF spanyol járműgyártó cég által a villamos jármű közbeszerzési eljárás ellen beterjesztett jogorvoslati kérelemre vonatkozóan. A határozat szerint a Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. (CAF) kérdéssel fordult az MVK Zrt.-hez a legyártandó járművekkel kapcsolatosan. A KDB a miskolci közlekedési cég válaszát nem fogadta el, és emiatt megsemmisítette az eljárást, valamint elmarasztalta, és meg is bírságolta az MVK Zrt-t.
Ezt követően fordult a Fővárosi Bírósághoz (FB) Miskolc önkormányzata és az MVK Zrt. A zoldnyil.hu információi szerint az eljárás során a felperesek a határozat felülvizsgálatát kezdeményezték, és bíznak abban, hogy az FB Miskolc javára dönt és a KDB által hozott döntést megváltoztatja. Azonban, ha így történik, az is inkább csak erkölcsi győzelemnek lesz tekinthető, a járműtender – melyet annak idején egyébként épp’ a CAF nyert volna, amennyiben minden rendben megy – sorsát már jelentősen nem befolyásolja, így szükség van az új tender kiírására.
A sorrendben a negyedik járműbeszerzés előkészítése pedig folyamatban van, az a minőségellenőrzési szakaszban tart, az ügyre később fognak visszatérni. Új villamosok tehát biztosan lesznek, hogy milyenek és főként mikor, az egyelőre a jövő zenéje.
Tajthy Á.