A fesztivál programjában a külföldi kórusok óriási közönségsikert arattak, de emellett olyan előre nem várt előadásokat is vastapssal értékelt a közönség, amire a szervezők sem számítottak, ilyen volt például a folklór műfajban tartott előadás is.
- Szakmailag is fontos a fesztivál – mondta Sándor Zoltán, a fesztivál elnöke. – A Magyar Rádió öt koncertet is rögzített, s ugyan nem tudjuk mennyit hallgathat meg belőlük az éteren át a közönség, de minden bizonnyal jó minőségben sikerült megörökíteni ezeket az előadásokat – hangsúlyozta Sándor Zoltán.
Véleménye szerint nagyon fontos, hogy a fesztivál a köztudatban él, hiszen Miskolc nagyobb odafigyelést kap, ráadásul a külföldi kórusok példája melyek a keményebb munkára sarkallják a hazai társulatokat.
A fesztivál záró estéjén a fellépő kórusok együtt adták elő Liszt Ferenc Inno a Maria Vergine című alkotását. Ezt követően pedig közös vacsora keretében osztották meg egymással élményeiket a művészek.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.