– A legnagyobb tételt a módosító indítványok közül az a félmilliárd forintról szóló szocialista javaslat jelentette, amely a panelrekonstrukciós program folytatásához biztosította volna az önkormányzati önrészt – mondta Tompa Sándor, az indítvány benyújtója. Hozzátette: javaslatát a többség elutasította, azaz idén nem támogatja az önkormányzat azokat a társasházakat, melyek részt szeretnének venni a programban.
Az önkormányzati képviselő szerint ugyanígy tettek azokkal a módosító indítványokkal is, melyeket Tompa Sándor képviselő Szihalmi Péter bizottsági taggal együtt dolgozott ki a diósgyőri és a komlóstetői térségek fejlesztésére. A leszavazott javaslatok közül Tompa Sándor kiemelte a Diósgyőri Gimnázium előtti területre, valamint a Táncsics téri kereszteződésbe javasolt közlekedési lámpa telepítését. – Ezekre a beruházásokra 40-40 millióra lett volna szükség, míg a Lórántffy–Muhi utcai kereszteződés jelzőlámpájának megépítésére, illetve az ottani gyalogátkelőhely akadálymentesítésére 45 milliót kellett volna költeni, és mindet a helyben lakók tartották szükségesnek – hangsúlyozta a képviselő.
Ezek a fejlesztések Tompa Sándor és Szihalmi Péter szerint mind megoldhatók lettek volna, ha a közgyűlés hozzájárul, hogy a polgármesteri hivatal igazgatási funkciójára előirányzott bő 2,5 milliárd forintból 125 milliót ezekre a célokra csoportosítsanak át. Ráadásul a politikusok szerint a beruházások a Zöld Nyíl kivitelezésével együtt könnyebben lettek volna megoldhatók, és a forgalmat sem lassították volna, hiszen a projekt végével a lámpákat összehangolják majd.
Túl ezek a képviselő javasolta, hogy a Hajnal és a Martinász utcák teljes felújítását idén végezzék el,valamint szólt indítvány a parkoló építésének folytatásáról is, a Kuruc utca elején. – Előbbire 30 milliót terveztünk volna, utóbbira – melynél a tervek is elkészültek 12 millió forintot kellett volna átcsoportosítani, de Fideszes többség ezeket is leszavazta – szögezte le Szihalmi Péter. Hozzátette: ugyanilyen okból nem épülhet parkoló a Szinyei Merse Pál utcán, a 13–19 szám közötti területen, és nem létesül kutyasétáltató valamint park a komlóstetői Szeder utcán, pedig ezekre is régóta lakossági igény mutatkozik.
A két szocialista politikus szerint a 16-as és 18-as választókerületekben a felsoroltakon kívül lényegesen több megoldásra váró, lakossági igényekkel alátámasztott probléma van, a területek képviselői azonban se nem fordultak kéréssel a közgyűléshez, sem pedig nem támogatták a választókerületüket érintő javaslatokat sem.
Tajthy Á.