A kerítés nagy részét és az építést jelző táblákat is elbontották a Városi Uszoda mellett található régi salakos futballpálya helyén, ahol tavaly egy Tesco áruház építése kezdődött. Először azonban a környékbeli lakók tiltakozása, majd pedig a hideg miatt szünetelt a munka. A helyiek egy része korábban a megbontott dombot alkotó veszélyes hulladék miatt tiltakozott, sokan azonban örültek az áruház megépülésének, mondván kevés a nagyobb üzlet Diósgyőrben.
A munkálatok már hónapokkal ezelőtt leálltak. Akkor a cég azt ígérte, hogy az engedélyek birtokában megkezdődhet az építkezés. Mostanra azonban a vállalat újraértékelte folyamatban lévő beruházásait és úgy döntött, hogy – egyelőre legalábbis – a diósgyőri üzlet nem épül meg. A terület ma üresen áll, a munkagépek elvonultak, és a területet sem őrzi senki.
Az ügyben megkerestük a Tescot is: a vállalat közleményében azt írja, az új áruházak olyan településeken épülhetnek a jövőben, ahol nem, vagy csak kevés áruház található. Ahol pedig több üzlettel van jelen az áruházlánc, ott nagyobb alapterületű áruházat egyelőre nem akarnak építeni, így az újabb miskolci áruház nem épül meg Diósgyőrben. A közleményből az nem derül ki, mi lesz a telek sorsa.
Nagy E.