Ugrás a tartalomra

Takarítják a számozott utcákat

Létrehozva
Megelégelték a brazíliai favelákra emlékeztető állapotokat a miskolci számozott utcákban és elkezdték a hegyekben álló törmelékhalmok és a szétszórt kommunális szemét összegyűjtését, eltakarítását. A szeméthegyek újraképződése ellen pedig kamerákkal védekeznének.
– A számozott utcák végében botrányosan nagy szemét mennyiség halmozódott fel. Nem csak a Városgazda Kft. segítségét kértem, hanem a Cigány Kisebbségi Önkormányzatét és a helyi lakosokét is. Egyébként hibázott a város, mert tavaly óta a Városgazda engedélyével rengeteg szemét lett itt elhelyezve a homokzsákoktól a Zöld Nyíl projekt betontörmelékéig. Sok hulladékért viszont a lakosság a felelős. Ezért kértem segítséget mind a két oldaltól – magyarázta a takarítási akció hátterét Benczés Miklós, a térség önkormányzati képviselője a helyszínen. Közben a háttérben munkagép rakodta teherautóra a törmeléket, nem sokkal arrább pedig kézi erővel kupacolták a szétdobált, a kutyák által széttúrt, vagy csak a szél által felkapott szemetet…

szamozott-utcak-11-03-29-ml9.jpg

– Tavaly októbertől ment a huzavona. A terület a DSM Kht-é, ők is felszólították a Városgazdát és a közútkezelőt tegyenek lépéseket a szemét eltakarítása érdekében. El lesz hordva a szemét. Ez azonban csak az első lépés, azonban azt is meg kell oldani, hogy a következő naptól ne termelődjön újra. Ennek érdekében szorgalmazom, hogy webkamerákat helyezzenek ki a környéken, hogy ellenőrizhető legyen a terület. Az illegális szemétlerakás bűncselekmény – jelentette ki Benczés Miklós.

szamozott-utcak-11-03-29-ml11.jpg

– A kisebbségi önkormányzat minden ilyen dologhoz szívesen csatlakozik. Fontos a környezet rendbe tétele. Ilyen szegregált területen pedig a kötelességünk – jelentette ki határozottan Váradi Gábor, a miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Egyben fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak a döntően cigányok lakta területek rendbe tételét tartja fontosnak. A számozott utcai takarítást ezért úgy kell tekinteni, mint az április 11-ei, Föld Napja rendezvénysorozathoz csatlakozásuk részét.
A takarítást követően is marad tennivaló még bőven a számozott utcákban.

Csontos L.
Fotó: Mocsári L.