A kamionsofőrök életében számtalan olyan eset adódhat, amivel csak nagyon nehezen lehet megküzdeni – ilyenek lehetnek a balesetek, rablások, vagy esetleg a napokig tartó sorban állások. A volán mögé ülő embereket fokozatosan készítik fel ezekre a helyzetekre a cégeknél, de van olyan szituáció, amelyre nem lehet százszázalékosan felkészíteni a sofőrt.
– Hogyan készítik fel a sofőröket a rájuk váró megpróbáltatásokra, feladatokra, esetleges balesetekre? Nemrégiben pont egy Szemerey kamion borult fel az autópályán, és a raktérben lévő szállítmány beborította az útfelületet…
– Az említett esetben egy sörszállító gépkocsink kapott bal első defektet, és ezért borult fel. Az ilyen esetekre nem tudjuk felkészíteni a sofőröket, hiszen ezek rajtuk kívül álló okok miatt történnek. Azokat, akiket felveszünk a céghez, először egy több órás oktatásban részesítünk, ahol megtanulhatják, és megismerhetik a különböző helyzetek megfelelő kezelését, valamint a legfőbb biztonsági előírásokat. A sofőröknek félévenként továbbképző és állapotfelmérő képzéseket is tartunk. Országosan jelenleg 950 főt foglalkoztatunk, így fontos, hogy mindenki a megfelelő, és friss képesítések birtokában legyen. A balesetet szenvedett járművezetők természetesen kapnak egy kis időt a regenerálódásra, ha pszichés állapotuk azt megkívánja. Mindenkivel történnek rossz dolgok az életben, de meg kell tanulni túltenni magunkat ezeken a helyzeteken.
– Volt olyan, aki nem szeretett volna visszaülni a volán mögé?
– 30 éves pályafutásom alatt eddig még csak egy esetben fordult elő ilyen, jó 20 évvel ezelőtt, amikor egy halálos baleset után a sofőr képtelen volt visszaülni a kormány mögé, annyira felzaklatták a történtek. Nehéz feldolgozni az ilyen esetet, viszont ezt kivéve nem történt hasonló precedens, és remélem soha nem is fog.
– Számos hír szól arról, hogy banditák rabolják ki a kamionokat, nemrégiben Miskolcon még egy utánfutót is elloptak a rakománnyal… Külföldön, vagy belföldön érezhetőbb ez?
– Ilyen esetek természetesen előfordulnak. A Szemerey Transport igazából nagy százalékban belföldön vállal fuvarozást, de itt is előfordul, hogy felszakítják a ponyvát, és kipakolják az árut a járműből. Pozitívum viszont, hogy március 11-én elmúlt 21 éves a cég, de ezalatt az idő alatt összesen két alkalommal történt olyan, hogy ellopták volna egy kamion utánfutóját. Egyszer csak üresen, de a másik alkalommal az áruval együtt tulajdonították el. Ezekben az esetekben természetesen rendőri feljelentést szoktunk tenni.
– Az elmúlt években nőtt azok száma, akik hivatásos sofőrnek jelentkeznek?
– Sajnos csökkent a jelentkezők száma, de nem hiszem, hogy azért nem jelentkeznének a fiatalok az állásra, mert nincs hozzá kedvük. Én úgy gondolom, sokuknak nincs meg arra az anyagi lehetősége, hogy kifizesse a jogosítvány megszerzéséhez szükséges borsos összeget. Erre már elkezdtünk kedvezményes lehetőséget keresni, ugyanis szeretnénk megkönnyíteni a hozzánk jelentkezők dolgát.
Vajtó László