Ugrás a tartalomra

microCAD: két nap a tudomány jegyében

Létrehozva
microcad-11-03-30.ml4.jpg

A konferenciát annak idején azzal a céllal hozták létre a ’80-as években, hogy a Miskolci Egyetem akkreditált tudomány területein tevékenykedő hazai és külföldi kutatóknak, szakembereknek és PhD hallgatóknak lehetőséget biztosítani kutatási eredményeik bemutatására, az eredmények megvitatására, új szakmai és emberi kapcsolatok kiépítésére. Az induláskor ez természetesen a műszaki tudományokat jelentette, amelyek mára az egyetem tevékenységét követve kibővültek. Az idén a környezet és energiagazdálkodástól az állam- és jogtudományig összesen 18 szekcióban tartanak, maximum 20 perces előadásokat.

microcad-11-03-30.ml9.jpg

A konferencia nyelve angol és magyar, bár utóbbi esetén is angol nyelvű kivetítést kértek a szervezők. A megnyitóbeszédet minden esetre angolul, tolmácsolás nélkül mondta Patkó Gyula rektor. A vendégek üdvözlését követően a jubileum alkalmából felidézte a microCAD történetét, a híres hazai és külföldi előadókat. A rendezvénysorozat  rangját jelzi, hogy részt vett rajta az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia nyolc tagja. A 25 év alatt mintegy 8000 előadás hangzott el 41000 oldal terjedelemben. A microCAD lendületet adott a kutatásoknak. A rektor megemlékezett a díjazottakról is.  A külföldi vendégek figyelmét arra, hogy éljenek a lehetőséggel, a tudomány mellett felhívta, ismerjék meg  a magyar kultúrát, életünket. – Ezekkel a szavakkal megnyitom a konferenciát – zárta beszédét.

Preview Image


Az első előadást Eric G. Eddings, a University of Utah professzora tartotta a CO2 kibocsátás témakörében. A hallgatóság körében láttuk többek közt Pelczné Gáll Ildikót, az Európa Parlament képviselőjét.

Csontos L.
Fotó: Mocsári L.