A felszólalók általában arról panaszkodtak, hogy a miskolci rendőrök előítéletesek, és sok esetben megfelelő indok nélkül is intézkedés alá vonják a romákat a számozott utcák környékén. Ezúttal főként a közlekedés biztonságát érintő ügyek kerültek szóba, de olyan hozzászóló is akadt, aki szerint őt komoly bírságra büntették olyan dolog miatt, amiért a "többségi magyarokhoz hozzá sem szóltak". Bogyay Ferenc városi rendőrkapitány válaszában elmondta: a konkrétumokat nélkülöző vádakkal nem tud mit kezdeni, ha valakit bizonyítható, indokolatlan zaklatás ér, jelezze, és szigorúan ki fogja vizsgálni az ügyet. 
A rendőrkapitány arról is szólt, hogy a rendőrség feladata a hatályos jogszabályok, rendelkezések betartatása, szociális gyökerű problémákkal nem tudnak foglalkozni, ezeket nem is kérhetik számon rajtuk. Bogyay Ferenc hangsúlyozta, hogy a rendőrségen nincs olyan hivatalos nyilvántartás, amely bőrszín, vagy etnikai hovatartozás szerint különböztetné meg a bűnelkövetőket. A panaszok azonban nem akartak elfogyni, így végül abban állapodtak meg, hogy ezeket a Kisebbségi Önkormányzathoz nyújtsák be, itt összegzik az észrevételeket, és egyenként mérlegelik, továbbítsák-e a városi kapitányság felé.

A rendezvényen szóba kerültek az önkormányzati bérlakások karbantartását érintő gondok, az oktatást, köztisztaságot, elhelyezkedési lehetőségeket érintő problémák is. Többen felajánlották, hogy - amennyiben a város biztosítja a szükséges anyagokat - megcsinálják az utat, járdát a lakókörnyezetükben, ami elősegíthetné a közlekedés biztonságát is. Váradi Gábor, a Kisebbségi Önkormányzat elnöke egyebek mellett megemlítette, hogy március 10-től négy iskolában beindult a roma mentori program, s a napokban eredményes szemétgyűjtő akciót szervezett a város - a lakosság bevonásával - a számozott utcák környékén, melyet folytatni fognak.

Váradi Gábor hangsúlyozta, hogy minden panaszt, észrevételt, javaslatot illetően közvetítő szerepet kívánnak játszani a lakosság és az érintett hatóságok között. A jövő héttől pedig aláírásgyűjtésbe kezdenek a négyórás közmunkát érintő rendelkezések módosítása érdekében, mivel ez véleményük szerint a jelen formájában átmenetileg sem képes enyhíteni az állástalanok megélhetési nehézségeit.
A Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat fogadóórái:
Hétfő, Péntek: 10-14 óráig
Szerda: 10-17 óráig
Telefon: 30/387-7702
Helyszín: Miskolc, Baross Gábor út 13-15.