A Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola diákjai délelőtt megkoszorúzták a költőt megelevenítő domborművet, délután pedig játékos formában emlékeztek meg iskolájuk névadójáról.

Egy novemberben kezdődő, három fordulóból álló, óvodások számára rendezett verseny harmadik fordulóját rendezték meg az évforduló kapcsán. A versenyen tizenkét óvoda szerepelt, a három fordulóban különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk a kicsiknek.
Az első fordulóban az évszakokról megszerzett tudásukat mérték össze, majd egy sportos vetélkedő keretében szabadították ki a tél tündérét. A csütörtökön megrendezett utolsó fordulóban varázsigékkel és Szabó Lőrinc három versének illusztrálásával kiszabadították a tavasztündért, s ezzel köszöntötték a tavaszt, a jó időt.

Koszorúzással és egy emlékesttel tisztelegtek Szabó Lőrinc előtt délután, a Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárában is, az általános iskolások verseket szavaltak a költőtől, s elhelyezték az iskola tisztelgő koszorúját is a fiókkönyvtár udvarában elhelyezett szobor talpazatánál. Az iskolások után Borkúti László koszorúzta meg a szobrot. A hivatalos ünnepséget követően egy kötetlen emlékestet tartottak a megemlékezők, ahol szó esett a Szabó Lőrinc-kutatóhely munkásságáról, illetve arról, hol tart ma a Szabó Lőrinc életét, munkásságát kutató munka.
Szerdán az Avasi Gimnázium magyar fakultációs tanulói koszorúzták meg az intézmény előtti egész alakos Szabó Lőrinc szobrot.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.