Magyarország egyik legpatinásabb múltú szakmai-tudományos egyesülete az 1894-ben alapított Magyar Közgazdasági Társaság (MKT), amely a maga kategóriájában az egész kontinensen az elsők közé tartozik. Az KMT megyei szervezete a BOKIK-ban tartott pénteken tisztújító küldöttgyűlést. Bihall Tamás elnök tartott beszámolót a 2008-10. közötti időszak tevékenységéről. Ehhez tudni kell, hogy a politikában megszokott négy éves ciklusok helyett az MKT-nál három évesben tevékenykednek. A tisztújítás keretében Bihall Tamást újabb három évre megválasztották.
– A korábbiakhoz képest megcsappant a közgazdász szakma presztizse, mit tudnak tenni a visszaszerzése érdekében, a véleményük erőteljesebb megjelenítéséért? – kérdeztük a régi-új újraválasztott elnököt.
– A szakmaiság egyfajta elértéktelenedése napjaink jellemzője, nem kivétel ez alól a közgazdász sem. A való világban, s nem a VV-ben a kétkezi szakmáktól a műves, kvalifikáltakig igen alapos, szakmai tudásra van szükség. Összefogással, menedzseléssel, értékközpontúsággal, a partnerekkel közösen (például az egyetemmel, hogy a hallgatók tudása megfelelő legyen a tőlük elvártnak) szerezhető vissza a szakma presztizse. Bízom benne, hogy lesz rá lehetőségünk, hogy a kamarákkal, akadémiával, szakmai szervezetekkel egyeztetett álláspontunkat eljusson a közgazdasági szakpolitikusokhoz, döntéshozókhoz – fogalmazta meg céljaikat Bihall Tamás. Természetesen az országos szint mellett szeretnék, ha helyben is nagyobb befolyással lennének a gazdasági folyamatokra.
A küldöttgyűlésen részt vett a miskolci származású Bogár László közgazdász, egyetemi tanár, az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Nagy ívű előadást tartott hazánk gazdasági helyzetéről. „A magyar társadalom nagyon nehéz évtized előtt áll. Nagyon sokáig engedtük, hogy a nép lepusztuljon, ez az elit hibája és a nép is sokat engedett meg magának. Nem vagyok pesszimista, sőt optimista vagyok, de tudni kell, hogy ezt más nem fogja helyettünk megoldani” – utalt a gazdasági fejlődés útjában álló problémákra Bogár László. Aki példát is hozott, a televízióban jelenleg is futó ValóVilágot. – A VV azt teszteli eléggé el van-e már hülyítve a társadalom, hogy mindent meg lehessen vele csinálni… Az engedelmes fogyasztó profitnövelő tényező – vélekedik. Szavaival élve, az ép elméjű, normális emberek összefogásával lehet kijönni a közelmúlt zsákutcájából.
Szöveg és fotó: Csontos L.