Ugrás a tartalomra

Megyegyűlés kivonulással

Létrehozva
A megyei közgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülése rendkívülire sikeredett, ugyanis az önkormányzat intézményeiben fizetendő térítési díjak vitáját követően kivonult a teremből a szocialista frakció. A testület határozatképes. Az ülésen döntöttek a közrendvédelmi terv kidolgozásáról, módosították a költségvetést, illetve két határozatot is hoztak a Megyei Kórházzal kapcsolatban.
A szocialisták nem, de a többség elfogadta a közgyűlés napirendjét. A szociális ellátást biztosító intézmények eltérő mértékű térítési díjemelésének vitájában Kormos Dénes MSZP-frakcióvezető kritikai észrevételeket fogalmazott meg. Az előterjesztés elfogadása után a szocialista frakció figyelemfelhívó jelleggel, tiltakozásképpen kivonult az ülésteremből. A közgyűlés azonban határozatképes maradt. Elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház intézményi összevonást követő szakmai struktúrájára tett határozati javaslatot. Amely lényege, hogy a közvetlen betegellátást végző fekvőbeteg osztályok, járóbeteg-szakrendelések és gondozók május 1-jétől ugyanazt a feladatot, ugyanazon a telephelyen, és változatlan kapacitással látják el, mint jelenleg. Ugyancsak a kórházzal kapcsolatos, hogy a közgyűlés támogatja az intézmény szakellátási kapacitásbővítését. Amennyiben elnyerik a támogatást, akkor öt egészségügyi szakmában jelentős minőségi előrelépést eredményező fejlesztést hajtanak végre az intézményben, mintegy 100 millió forint értékben.

Mengyi Roland elnök kezdeményezésére a közgyűlés Borsod-Abaúj-Zemplén megye közrendvédelmi programjának kidolgozására eseti bizottság létrehozásáról döntött, amely munkájában a képviselők mellett számítanak a rendőrség és a polgárőrség aktív részvételére is.

¬***********

A kivonulásról

A kivonulás indoklására közleményt adott ki a szocialista frakció nevében Kormos Dénes, amiben bírálták a megyei közgyűlés üléseinek előkészítettségét, az átgondolatlanságot, az egyeztetés hiányát rótta fel. A konkrét esetre is kitért: „Szociális érzéketlenséget mutat a fideszes többségű közgyűlés azon döntése is, mellyel az idősek otthonában ápoltak térítési díját közel 50 százalékkal megemelte… A brutális térítésidíj-emelést a fideszes többség természetesen megszavazta. Az MSZP frakciója viszont nem kíván az ilyen munkamódszerrel azonosulni.” A kivonulást utolsó figyelmeztetésnek, figyelemfelhívásnak tekintik.

A kivonulásról Mengyi Roland a Miskolc Televíziónak nyilatkozva a következőket mondta: „A szocialista frakció összes tagja a közgyűlés egy pontján számunkra teljesen érthetetlen módon felállt és elhagyta a termet, mintegy tiltakozásként a közgyűlés munkája ellen. A magam részéről nagyra értékelem a szocialista frakció ezen tevékenységét. Arra nem számíthatunk, hogy segítsék a megyei önkormányzat munkáját és ezzel segítsék a megyében élők életét, akkor legalább ne akadályozzák. Ennek a dolognak eleget téve elhagyták a közgyűlés termét és nem vettek részt a döntésekben.”

Csontos L.