Elsősorban arra szeretnének választ kapni Iveta Radicová kormányának illetékeseitől, hogy Szlovákia milyen kétoldalú és nemzetközi diplomáciai lépéseket kíván tenni az után, hogy a magyar miniszterelnök arról beszélt: választójogot adnak a külhoni magyar állampolgároknak. (Orbán kedden a TV2 Tények című hírműsorában a kettős állampolgárság kapcsán azt mondta, nem a választójog a kérdés, hanem annak formája.)
A Smer pénteken adja át a szükséges mennyiségű támogató aláírást a házelnöknek, aki hét napon belül köteles eleget tenni az indítványnak. Nem kizárt, hogy a rendkívüli ülést már holnap vagy a jövő hét elején megtartják.
– Nem vagyunk hajlandók tétlenül szemlélni, hogy Radicová kabinetje úgy tesz, mintha nem tudná, mi zajlik a kertünk alatt, s mire készül Orbán Viktor. Ezzel a semmittevéssel a kabinet a budapesti miniszterelnök nagymagyar politikáját támogatja. Ezért követelni fogjuk, hogy az Európai Unió és a NATO tagországaként a lehető legerőteljesebb diplomáciai lépésekkel mutassunk rá arra a veszélyre, amely a külhoni magyarok választójogának tervezett szavatolásából fakad országunkra és a közép-európai térségre – közölte Robert Fico pártelnök. A portál értesülései szerint több szlovák kormánypárti politikus is támogatja a volt miniszterelnök kezdeményezését.