Az Eger-Bükki Nemzeti Park-Miskolc távon megrendezett Szarvasűzők elnevezésű országos egyetemi-főiskolai váltófutóversenyt 1991 óta, immár huszonegyedik alkalommal szervezi meg minden év áprilisában a Miskolci Egyetem Diáksportköre. Az alapötletet a hollandiai „Batavieren race” adta, amelyen a Miskolci Egyetem csapata is többször részt vett. A diákok úgy gondolják, a verseny remek alkalom az ország összes felsőoktatási intézményei közötti kapcsolat javítására, és természetesen a sportolásra.
Az évek során a rendezvény az ország legnagyobb egyetemi és főiskolai szabadidős sporteseményévé nőtte ki magát. Az első versenyen harminc csapat indult, az utóbbi években azonban már kénytelenek voltak nevezéseket visszautasítani, mivel a Bükki Nemzeti Park befogadóképessége csak száz csapat indítását teszi lehetővé. Minden csapat 12 főből (4 lány, 8 fiú) áll. A rendezvényen az ország összes felsőoktatási intézménye képviselteti magát egy vagy több csapattal, sőt érkeztek már váltók külföldről, például Hollandiából, Spanyolországból, Lengyelországból és Svájcból is. Minden évben meghívott csapatok színesítik a futók mezőnyét, megmutatva azt, hogy a közélet szereplői sem riadnak vissza egy kis testmozgástól. A szponzorok és médiatámogatók már nyolc éve indítanak csapatokat, köztük a Red Bull és a Bosch csoport magyarországi vállalatai.

A tizenkét szakasz közül öt a Bükki Nemzeti Park csodálatos tájain halad keresztül. A szakaszok nehézsége és hosszúsága különböző, így mindenki megtalálhatja a felkészültségének megfelelőt. Egerből a váltópontokra, illetve a táv lefutása után a Miskolci Egyetem Sportcsarnokához buszok szállítják a versenyzőket, így minden résztvevő figyelemmel kísérheti a 11. és 12. szakasz futóit, akik csapattársaik fergeteges szurkolásával kísérve a Miskolci Egyetem sportpályáján teszik meg az utolsó métereket.
A hivatalos program lezárása után a versenyzők egy fergeteges, legendásan felejthetetlen hangulatú bulin engedhetik ki a fáradt gőzt, és köthetnek új barátságokat a Miskolci Egyetem egyik szórakozóhelyén.
A tavalyi, jubileumi évet méltóképpen ünnepelhették a chipes rendszer bevezetésével, melynek köszönhetően sokkal pontosabbak lettek az időmérések. Az előző években többek között Németh Lajos, Sebestyén Júlia, Kovács Ágnes, Egyed Krisztina, Bogár János, Rózsa Norbert, Zubor Attila, Horváth Péter, Mohamed Aida, Repka Attila, Ferjancsik Domonkos, Patócs Petra, Kádas Anikó, Kerékjártó Tamás, Sárfalvi Péter, a DKSK női kosárlabda csapatának tagjai és a Miskoci Jegesmedvék jégkorongcsapatának tagjai tisztelték meg jelenlétükkel a versenyt. A Szarvasűzők megrendezésével a szervezők célja, hogy a rendezvényükön résztvevő mintegy 1500 fő ne csak kitűnő hangulatban töltse el ezt az áprilisi hétvégét, hanem a sport és természet iránti szenvedélyének is hódolhasson.
minap.hu