Ugrás a tartalomra

Angol nyelvi vetélkedő a Bláthyban

Létrehozva
Miskolcon, a Bláthy Ottó Szakközépiskolában rendezték meg annak az országos angol versenynek a döntőjét, amelyen nyelvi előkészítős középiskolások indulhattak. A hat csapat két sikeres írásbeli forduló után jutott a legjobbak közé.
angol-verseny-11-04-02-ml2.jpg

A versenyt a kilencedik és a tizedik évfolyamon hirdették meg. Az írásbeli megmérettetések után a döntőben már inkább a kreativitásé volt a főszerep. Játékos feladatokban mérték össze tudásukat a háromfős csapatok.

A diákok mindannyian nyelvi előkészítős képzésben vesznek részt. Ez annyit jelent, hogy már a középiskola első évében heti 12 órában tanulják az angolt. A döntőbe Szegedről, Nyíregyházáról, Győrből és Budapestről kerültek be csapatok. A miskolciak közül a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola diákjaink sikerült a legjobbak közé jutni. A nyelvi előkészítős képzés sikerét jelzi a diákok felkészültsége. A szakemberek is úgy vélik, egyre biztosabb és használhatóbb a fiatalok nyelvtudása.

angol-verseny-11-04-02-ml7.jpg

A döntő legjobb egyéni versenyzője a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola diákja lett., a kupát idén a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola vitte haza.
Kiss A.