Számos fiatal állat várja a látogatókat a létesítményben, sőt, újonnan érkezett egyedekkel bővült az állomány. Az örvös pekuri családnak eddig csak hím tagjai voltak, hozzájuk két nőstény érkezett nemrégiben a szegedi állatkertből. A kétéves, nagyméretű rágcsálókat előreláthatólag áprilisban láthatja majd a közönség. Már most megtekinthetők azonban a kenguru kölykök, akik októberben jöttek világra. Az ő születési dátumukat azért nehéz pontosan megállapítani, mert miután világra jöttek, egyből bemásznak édesanyjuk erszényébe, ahonnan 5-6 hónapig elő sem bújnak. He ezt megteszik, újabb 1-2 hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy kimerészkedjenek az óvó anyai erszényből. Nem ilyen bátortalanak a kecskegidák, akik már nem sokkal születésük után lábra állnak. Január vége és március eleje között 18 gidával gazdagodott az állatkert állománya. A kisállatok mindig különös figyelmet kapnak a gondozóktól, akik igyekeznek nemcsak a természet viszontagságaitól, hanem a látogatók özönétől is megóvni az állatokat. Az egyensúly fenntartása érdekében mindig figyelembe veszik, hogy az állat milyen fejlett születésekor.

A patásokra jellemző, hogy fejletten jönnek a világra, így a látogatók akár az ellést is végigkövethetik. A ragadozók és majmok esetében azonban 1-2 hétnek is el kell telnie ahhoz, hogy önállóvá váljanak, és kimerészkedjenek odújukból.
Putz Orsolya