Ugrás a tartalomra

Gyertyagyújtással tiltakozott az MSZP

Létrehozva
Közös gyertyagyújtást szervezett péntek este nyolc órára az MSZP helyi szervezete tiltakozásul Wittner Mária, Fideszes politikus elmúlt napokban Horn Gyulával és Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentései, valamint a kormány politikája miatt.
mszp-gyertygyujatas-11-04-01-ml6.jpg

Az eseményen megközelítőleg 150-200 ember vett részt. Mások mellett felszólalt Káli Sándor, Miskolc volt szocilalista polgármestere, Varga László az MSZP megyei elnökhelyettese, és Gúr Nándor a párt megyei elnöke is.

Beszédében Káli Sándor elítélte Wittner Mária kijelentéseit, és szólt Deutsch Tamás fideszes politikus Twitteren tett megjegyzéseiről is. Mint mondta, az ilyen megnyilvánulások nem méltók a magyar parlamenthez és képviselőihez. Káli felszólította a kormány tagjait, hogy az országért dolgozzanak, ne pedig az emberek megosztásán, majd hozzátette, hogy amikor a városban a szocialisták voltak hatalmon, ők mindig ellenfélként és nem ellenségként tekintettek a másik oldalra.

mszp-gyertygyujatas-11-04-01-ml12.jpg

Varga László szerint néhány Fideszes képviselő magatartása vállalhatatlan és tarthatatlan. A politikus szintén szólt Wittner Mária kijelentéseiről, ő is elítélte azokat valamint felszólította a kormányt, hogy a politikai ellenféllel való bánásmódban vegyék mintának a spanyol megbékélést. Gúr Nándor végül arról beszélt, hogy egy politikusnak meg kell tanulnia viselkedni, mind az utcán a mindennapjait élő emberek között, mind pedig a parlamenten. – A képviselőknek a szeretetet kell alapul venniük munkájuk során, nem pedig a gyűlöletet, az itt elhelyezett gyertyák is az előbbit szimbolizálják - emelte ki a politikus. A meggyújtott gyertyákat a beszédeket követően a városi Fidesz iroda kapuja elé helyezték el.
Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.