– Aligha ilyen rajtot képzelt el! – mondtuk a szakvezetőnek.
– Való igaz, sorozatban elszenvedett négy vereségre nem számítottam, ugyanakkor tény, hogy erős csapatokkal kerültünk szembe – hangzott a válasz. – A Sárospatak a második, a Tiszalúc a harmadik, a Mezőcsát pedig negyedik a táblázaton, és az Encs is jobban áll, mint mi.
– A nulla pont és a 2–9-es gólkülönbség egyáltalán nem szívderítő. Most még éppen a vonal fölött állnak 20 ponttal, de nincs életbiztosítás arra, hogy a Szikszó nem kezd nagy hajrába!
– Ez igaz, de semmiképpen sem látom reménytelennek a helyzetünket! Ennél több van a csapatban, és remélem, hogy ezt hamarosan mérkőzésen is meg tudjuk mutatni. A téli felkészülés során az erőnlétre helyeztem a fő hangsúlyt. Ennek az lett az eredménye, hogy a hetvenedik perc után az ellenfelek alig jutnak el a kapunkig, mi játszunk fölényben, de képtelenek vagyunk gólt szerezni.
– Januárban vette át a szakmai munka irányítását. Hogyan került egyáltalán a képbe?
– Elődöm, Szabó János elfogadott egy felkérést, és távozott. Németh Attila ügyvezető elnök hívott fel, hogy velem képzelik el a folytatást, mit szólok hozzá? Nem sokat töprengtem, hiszen fél éven keresztül nem volt csapatom. Diósgyőrben megszűnt az NB III-as alakulat, kispad nélkül maradtam. Nehéz hat hónap következett, hiszen egész életemet a labdarúgás töltötte ki, sokfelé dolgoztam. Magyarországon egyébként is szinte egyetlen edző sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy évekig ne vállaljon munkát. Korábban már háromszor dolgoztam a zöld-fehéreknél, igyekszem negyedik alkalommal is helytállni.
– Mi csábította a honi labdarúgás negyedik vonalába?
– Nálunk csak színtiszta amatőrök futballoznak. A klub ebben az évben ünnepli megalakításának 100. évfordulóját, jó lenne ezt a jubileumot emlékezetessé tenni. Egyáltalán nem tartom rangon alulinak, hogy a megyei első osztályban edzek egy csapatot, lelkesedésem, hitem, akaratom és a szorgalmam a régi! Természetesen a feltételeink messze vannak az ideálistól, és az utóbbi hónapokban a klub is súlyos helyzetbe került. Csoda, hogy egyáltalán még létezünk! Nálunk nincs fizetés, meccspénz, költségtérítés, ezért nem is nagyon jönnek hozzánk minőségi játékosok.
– Kikből áll a keret, kik alkotják a csapat magját?
– Négy olyan labdarúgónk (Illovai, Jóner, Kovács, Scholtz) van, akik már évek óta szolgálják az MVSC-t. Õk odateszik magukat valamennyi mérkőzésen. A másik végletet az egészen fiatalok, a 16-20 év közöttiek jelentik, akiknek sajnos még el kell magyarázni, hogy mit is jelent az MVSC neve. A felkészülési időszakban naponta edzettünk, most hetente háromszor, és egyszer fakultatív programra is sor kerül.
– Amikor elvállalta a feladatot, mit kértek öntől az egyesület vezetői?
– Azt, hogy lehetőleg nyugodt körülmények között biztosítsuk a bentmaradást az osztályban. Reális esélyt érzek arra, hogy az első tizenkét együttes között végezzünk.
Doros László
– Való igaz, sorozatban elszenvedett négy vereségre nem számítottam, ugyanakkor tény, hogy erős csapatokkal kerültünk szembe – hangzott a válasz. – A Sárospatak a második, a Tiszalúc a harmadik, a Mezőcsát pedig negyedik a táblázaton, és az Encs is jobban áll, mint mi.
– A nulla pont és a 2–9-es gólkülönbség egyáltalán nem szívderítő. Most még éppen a vonal fölött állnak 20 ponttal, de nincs életbiztosítás arra, hogy a Szikszó nem kezd nagy hajrába!
– Ez igaz, de semmiképpen sem látom reménytelennek a helyzetünket! Ennél több van a csapatban, és remélem, hogy ezt hamarosan mérkőzésen is meg tudjuk mutatni. A téli felkészülés során az erőnlétre helyeztem a fő hangsúlyt. Ennek az lett az eredménye, hogy a hetvenedik perc után az ellenfelek alig jutnak el a kapunkig, mi játszunk fölényben, de képtelenek vagyunk gólt szerezni.
– Januárban vette át a szakmai munka irányítását. Hogyan került egyáltalán a képbe?
– Elődöm, Szabó János elfogadott egy felkérést, és távozott. Németh Attila ügyvezető elnök hívott fel, hogy velem képzelik el a folytatást, mit szólok hozzá? Nem sokat töprengtem, hiszen fél éven keresztül nem volt csapatom. Diósgyőrben megszűnt az NB III-as alakulat, kispad nélkül maradtam. Nehéz hat hónap következett, hiszen egész életemet a labdarúgás töltötte ki, sokfelé dolgoztam. Magyarországon egyébként is szinte egyetlen edző sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy évekig ne vállaljon munkát. Korábban már háromszor dolgoztam a zöld-fehéreknél, igyekszem negyedik alkalommal is helytállni.
– Mi csábította a honi labdarúgás negyedik vonalába?
– Nálunk csak színtiszta amatőrök futballoznak. A klub ebben az évben ünnepli megalakításának 100. évfordulóját, jó lenne ezt a jubileumot emlékezetessé tenni. Egyáltalán nem tartom rangon alulinak, hogy a megyei első osztályban edzek egy csapatot, lelkesedésem, hitem, akaratom és a szorgalmam a régi! Természetesen a feltételeink messze vannak az ideálistól, és az utóbbi hónapokban a klub is súlyos helyzetbe került. Csoda, hogy egyáltalán még létezünk! Nálunk nincs fizetés, meccspénz, költségtérítés, ezért nem is nagyon jönnek hozzánk minőségi játékosok.
– Kikből áll a keret, kik alkotják a csapat magját?
– Négy olyan labdarúgónk (Illovai, Jóner, Kovács, Scholtz) van, akik már évek óta szolgálják az MVSC-t. Õk odateszik magukat valamennyi mérkőzésen. A másik végletet az egészen fiatalok, a 16-20 év közöttiek jelentik, akiknek sajnos még el kell magyarázni, hogy mit is jelent az MVSC neve. A felkészülési időszakban naponta edzettünk, most hetente háromszor, és egyszer fakultatív programra is sor kerül.
– Amikor elvállalta a feladatot, mit kértek öntől az egyesület vezetői?
– Azt, hogy lehetőleg nyugodt körülmények között biztosítsuk a bentmaradást az osztályban. Reális esélyt érzek arra, hogy az első tizenkét együttes között végezzünk.
Doros László