Ugrás a tartalomra

Nem tisztázódott a cementgyár sorsa

Létrehozva
Továbbra sincs megegyezés a Holcim és a Magyar Cement Kft. között a hejőcsabai cementgyár tulajdonlásáról, így az üzem jövője még mindig bizonytalan. A Holcim elnök igazgatója szombaton Miskolcon azt nyilatkozta, hogy több kísérletet is tettek arra, hogy megegyezzenek a Magyar Cementtel. A másik fél szerint azonban komolytalan és megalapozatlan ajánlatokat tettek, amelyeket így nem tudtak elfogadni.
Richard Skene miskolci látogatása során az egyik helyi lapnak azt mondta: a megegyezéshez ők csak annyi feltételt szabtak volna, hogy minden érvényben lévő szerződést meg kell tartani és az összes dolgozót át kell venni, valamint mediátor bevonását is javasolták a probléma rendezésére. A birtokunkba került Holcim-Magyar Cement levelezés szerint a Magyar Cement Kft. kész volt garantálni a dolgozók átvételét és továbbfoglalkoztatását. A másik feltételt viszont azért nem fogadta el, mert így a cég igazgatója szerint elfogadtak volna olyan korábbi adásvételi szerződéseket is, amelyek jogtalanul jöttek létre, és kárt okoztak a Magyar Cementnek. - Teljes egészében a mi tulajdonunkban vannak a részvények 57 százaléka, a holcimnak van 43, illetve miután a mieinket ellopták most már az is náluk van. - nyilatkozta a Miskolc TV-nek Kálmán János, a Magyar Cement Kft. igazgatója.

A birtokunkba került levelek szerint a Magyar Cement Kft. nemrég vételi ajánlatot tett a Holcim tulajdonában lévő termelőeszközökre, ám azt a svájci tulajdonú cég nem fogadta el. Megerősíti a levelezés azt is, hogy a Holcim valóban javasolta mediátor bevonását a vita rendezésére, de ebben nem a Holcim Hungária, hanem a svájci anyacég, a Holcim LTD. lett volna a Magyar Cement Kft. partnere. A svájci anyavállalat azonban, még ha később késznek is mutatkozott a tárgyalásra, egyik levelében azt írta Kálmán Jánosnak, hogy a Holcim Hungária önálló cég a konszernen belül, így a vitát vele kell rendezni.

A Magyar Cement Kft. azonban szeretné, ha a svájci cég utólagosan bérleti díjat fizetne azért, mert 16 éven át használták az ingatlanjaikat. Az ezzel kiegészített összeg azonban jóval meghaladná a 20 milliárd forintot. A levelek arról is tanúskodnak, hogy a Holcim egy közös vállalat létrehozása után valóban kész volt a Miskolcon folyó cementgyártás irányítását átadni a Magyar Cement Kft-nek. Azt azonban kikötötték, hogy csak a miskolci eszközökről hajlandóak tárgyalni. Ezt a Magyar Cement Kft. Kálmán János elmondása szerint azért nem fogadta el, mert akkor, amikor a Holcim elvette tőlük a gyárat, annak nem csak Miskolcon volt tulajdona. Csak a miskolci eszközökkel és ingatlanokkal pedig a gyár nem lenne képes megmaradni a piacon.

Petruskó N.