Ezt elkerülendő, az egyetlen lehetséges megoldás az volt, hogy a feltörő, kifolyó vizet a parkban található szerelvényakna megbontásával, az akna födém elbontásával, illetve a műtárgy és a patak meder közötti szakaszon homokzsákkal körbezárt területen a Hejő mederbe juttatták, ezzel a legkisebb kárt okozva.
A probléma nagyságát jól érzékelteti, hogy 2010. év júniusától őszig a fölös vizet elvezetni csak ezzel az átmeneti megoldással tudták. Azóta ezt a megoldást már csak heti gyakorisággal kell alkalmazniuk. A vízelvezetésre a katasztrófa veszély elhárítása érdekében volt, illetve van szükség.
Az eltelt időben a társaság szakemberei legyártották azt az egyedi idomot, ami lehetővé teszi, hogy a fölös, feltörő vizet a föld alatt, egy ürítő vezetéken keresztül vezessék a patakba – tájékoztatott a MIVÍZ. Az ezzel kapcsolatos egyéb anyagok beszerzése folyamatban van, szándékuk szerint – megfelelő vízmentes időszakban – az ürítő vezeték kiépítését haladéktalanul elvégzik.
Az ürítő vezetéken keresztül – időjárás, vagy üzemállapot-váltás miatt – időnként ezt követően is víz ömlik majd a patakba, ez azonban nem pazarlás, hanem átgondolt üzemeltetői gondoskodás eredménye, így tudják ugyanis megóvni környezetünket a szélsőséges vízjárás káros hatásaitól – tájékoztatott Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. ügyvezető igazgatója.
MiNap.hu