A napokban pedagógusok számára tartottak tájékoztatót a témában a Színháztörténeti és Színészmúzeumban. Ismertették a miskolci múzeumok múzeumpedagógiai kínálatát, és többek között egyeztettek az iskolák igényeiről is.
– A tájékoztatót ez alkalommal a pedagógusok számára hirdettük meg, ám családi napokat is szoktunk tartani – mondta Éliás István múzeumpedagógiai szakkoordinátor. Mind a két fórum fontos, hiszen a fiatalokat ezeken a csatornákon érhetik el leghatékonyabban a múzeumok.
– A tárgyaknak különleges hatásuk van, a közvetlen kontaktus sokat segít a tanagyag megértésében – hangsúlyozza a szakkoordinátor. – Az iskolai, úgynevezett frontális oktatáson túlmutat a múzeumpedagógiai program. Ezeket a foglalkozásokat főképp a szabadidős tevékenységekre építik, így tudnak hatékonyan működni az intézmények. Ugyanakkor fontos tudni: a foglalkozások remekül egészítik ki, de nem helyettesítik a tananyagot – emelte ki Éliás István.
A miskolci múzeumok közül vegyük szemügyre a Miskolci Galériát, ahol rendszeresen tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Kiállításaik jelenleg a nőművészet témaköréhez kapcsolódnak, így a nőkről, nemi szerepekről, társadalmi elvárásokról, emellett az identitásról és a feminizmusról tudhatnak meg többet a diákok.
– A komplex hatás elérése érdekében nem csak a művészetről szólnak ezek a foglalkozások – emelte ki a múzeumpedagógiai szakkoordinátor. Ezt a törekvést mutatja az is, hogy a Színháztörténeti és Színészmúzeumban a Színésznő tükre című tárlathoz kapcsolódva a Tükröm, tükröm mond meg nékem… elnevezésű foglalkozáson az óvodás és általános iskolás korosztály a színház világába nyerhet betekintést. A Herman Ottó Múzeumban pedig a magyar művészet századaival ismertetik meg az általános- és középiskolás fiatalokat.
A múzeumpedagógia sikeres beépülése az oktatásba nagy eredmény, hiszen így a ma még fiatal generáció élményekkel gazdagodva tanul, s hatékonyabbá válhat a megértés, a tanulás. Ezen túl pedig már kis korukban megérinti őket a múzeumi miliő, mely egész életükön végigkísérheti őket.
Kiss J.