Az önkéntes diákok jelenlegi kórházi szerepvállalásának előzményei még az év elejére nyúlnak vissza, amikor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért, illetve Szociális, Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságai felhívást tettek közzé középfokú nevelési-oktatási intézmények számára a TÁRS pályázaton való részvételre. Ennek keretében 9-12. évfolyamos diákok vállalhatnak önkéntes közösségi szolgálatot. A felhívás felkeltette a megyei kórház intézeti gyógyszertárát működtető Hungarocare Kft. menedzsmentjének figyelmét is: a társaság vállalta, hogy az esetlegesen elnyert összeggel azonos nagyságú támogatást nyújt az oktatási intézménynek abból a célból, hogy a program az ősz folyamán is folytatódhasson.

A gimnázium végül 375 ezer forintot nyert el arra, hogy 22 diákja személyenként 30 óra önkéntes szolgálatot lásson el a megyei kórházban. A diákok február 28-án kezdték el a tevékenységet, és várhatóan május 20-ig fejezik be. A tanulók a gyermekosztályon, a szülészeti-nőgyógyászati, valamint a pszichiátriai osztályon végzik a gyakorlatot, ahol az ellátható feladat a betegkísérés, sétáltatás, felolvasás, beszélgetés és az étkeztetésben való segítség. Nagy Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvos-igazgatója elmondta, ők is adnak a diákoknak, mert az intézményben talán először szembesülnek azzal, mi is a betegség, és megtanulják értékelni az egészséget. P. Holcinger Ferenc, a gimnázium igazgatója kiemelte, az iskola 2002 óta működtet szeretetszolgálati programot, így nem ismeretlen a tanulók számára az önkéntesség. A tájékoztató végén a két intézmény vezetője, valamint Kókai Balázs, a Hungarocare Kft. ügyvezető igazgatója együttműködési megállapodást írt alá az önkéntes szolgálatról.
S. P.