Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz – Kiskunfélegyházi Mókusok 6-10 (4-6)
Miskolc, 150 néző. V.: Pápai, Nagy R.
Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz: Kiss D. - Kovács A., Csepregi, Bernáth, Újvári. Csere: Papp (k), Garadnai, Váradi, Sallai, Szőke, Kresák, Ivanics. Edző: Sárréti Géza.
G.: Újvári (2), Garadnai, Sallai, Kovács, Vadas (öngól).
Jók: senki.

Sárréti Géza:
– Már a mérkőzés előtt örültünk a második helynek, ez a találkozón csapódott le. A motiváltabb ellenfél megérdemelten nyert ma ellenünk.
A vezetőedző alapszakasz értékelője:
Sárréti Géza: Gratulálok a lányoknak, és minden Vénusz-stábban dolgozónak az egész éves munkájához, valamint ahhoz, hogy a bajnokságban el tudtuk érni a 2.helyezést. Már a rájátszásra készülünk, és megpróbálunk bekerülni a döntőbe, minden energiánkat és figyelmünket erre fordítjuk. Partnerek ebben a lányok, ők is megérdemlik, hogy a mostani pozíciónkat minimum megtartsuk.
A női Futsal NB I rájátszásának 1. fordulójában az Universum-Aramis csapata ellen lép pályára hazai környezetben, szombaton a Vénusz.
Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz - Universum-Aramis
Miskolc Városi Sportcsarnok, szombat 15:00
Visszapillantó:
Ez történt ősszel a Női Futsal NBI. 1. fordulójában:
Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz – Univerzum-Aramis 3-2 (1-1)
Miskolc, 50 néző. V.: Kujbus, Jakkel.
Miskolc: Papp – Kovács A., Újvári, Váradi, Sallai. Csere: Garadnai, Szőke, Ivanics, Kiss. Edző: Sárréti Géza.
Gólszerzők: Újvári (2), Sallai.

A 10. fordulóban idegenben győzött a miskolci együttes:
Univerzum-Aramis – Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz 2-4 (1-0)
Budaörs, 50 néző. V.: Molnár Cs., Mikus.
Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz: Papp – Kovács A., Sallai, Garadnai, Újvári. Csere: Váradi C., Szőke, Kresák, Bernáth, Kiss D. (k). Edző: Sárréti Géza.
Gólszerző: Újvári (2), Kovács A., Garadnai.
Jók: az egész csapat.
Sárréti Géza: – Az őszi győzelmünk meglepetés volt, a mai már nem, szerintem minden szinten felülmúltuk a hazai csapatot. Taktikusan játszott a csapat, akár több góllal is nyerhettünk volna. Gratulálok a lányoknak.
Az ellenfélről:
Az Universum-Aramis a bajnokság alapszakaszát a 3. helyen zárta. Legutóbbi bajnoki találkozóján a Vesta Persecutor K3S csapatától szenvedett 4-3-as vereséget.