Kovács Tibor emlékeztetett: a Fidesz hatalomra kerülése előtt a kampány során azt ígérte, hogy megvédi a fogyasztókat a további díjemelésektől, melyeket akkor indokolatlannak és értelmetlennek tartottak. – Ha ez valóban így lenne, akkor a Fidesz-kormánynak már egy éve lehetősége lenne a radikális díjcsökkentésre, ez azonban mindeddig nem történt meg – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Sőt a díjak nőttek, az áramé 5 százalékkal, a gázé pedig januártól 11-12 százalékkal. Ráadásul a politikus szerint mindezt hazug módon kommunikálta a kormány, hiszen az hangzott el, hogy a lakosság hatvan százalékát nem érinti a gázáremelés, ebbe azonban beleszámolták azokat is, akiknél nincs is bevezetve a gáz.
A politikus szólt az árak befagyasztásáról is: szerinte ennek súlyos következményei vannak, többek között az, hogy egyes szolgáltatóknál – például Kazincbarcikán – már most több százmilliós hiányt okozott ez az intézkedés.
Kovács Tibor szerint a kormány energiapolitikája koncepciótlan, meggondolatlan és agresszív, pedig ebben a szektorban éppen biztonságra és kiszámíthatóságra van szüksége a cégeknek. – Az elmúlt nyolc hónapban ötször módosultak az idevonatkozó jogszabályok, de egyeztetés egyik változtatás előtt sem volt – mondta a képviselő. A politikus szerint ennek a politikának hosszú távon beláthatatlanok lesznek a következményei, többek között hazai munkahelyek sokasága szűnhet meg (példaként az AES berentei és tiszapalkonyai erőművének bezárását említette, hozzátéve, hogy értesülései szerint a cég a jövőben akár ki is vonulhat Magyarországról).
A politikus a témával kapcsolatosan további problémaként említette, hogy a korábban egységes elosztási díjakat megszüntették, emiatt a kis településeken drágább lesz hosszú távon az energia, valamint azt is, hogy leálltak az energetikában tervezett nagyberuházások, és a különadót pedig a cégek – ígéretük ellenére – átterhelték a lakosságra. – Az MSZP éppen ezért azt kéri, hogy a jövőben egyeztessenek az ellenzékkel ilyen fajsúlyos témákban éppúgy, ahogy az előző kormányzat is tette – hangsúlyozta Kovács Tibor.
Tajthy Á.