Az önkormányzat 2009. tavaszán megnyert „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázatán belül megszépül a Városi Galéria, illetve megépül a Piaccsarnok. A Tállai András polgármesteri ideje alatt megnyert pályázat kivitelezői szerződéseit az önkormányzat részéről dr. Fekete Zoltán polgármester, a közbeszerzési eljárás győztese, a Wiktori Kft. képviseletében pedig Farkas István igazgató írta alá.
– A piaccsarnok építése és a környező utak és parkolók megépítése mintegy bruttó 400 millió forintból fog megvalósulni. Két részből áll a kivitelezés. Az első ütemben a mintegy 1000 m2 alapterületű, a 70%-ban fedett, 30%-ban nyitott térrel rendelkező csarnokot építjük meg. A kivitelezés második lépéseként pedig a környező utak, parkolók rekonstrukciója történik meg. A galéria teljes felújítását 3,5 hónap alatt kell elvégeznünk. Megújul a homlokzat, illetve új nyílászárókat kap az ingatlan, valamint tetőfelújítást, akadálymentesítést, belső burkolat- és festési, javítási munkákat tartalmaz a projekt – mondta Farkas István.
A cég a piaccsarnok esetében a szerződés aláírását követően már másnap megkezdte a munkát. Első lépéseként elkerítették az építési területet, és megkezdték a föld- és alapozási munkálatokat. A vállalat a csarnok építésénél feszített tempóban fog dolgozni úgy, hogy közben biztosított legyen a heti piac megtartása is.
A galéria épületének felújítását pedig várhatóan nyár közepén, a Közösségi Ház korszerűsítésének befejezése után tudja majd elkezdeni a Wiktori.