Ugrás a tartalomra

Egyetemisták a Kormányhivatalban

Létrehozva
Megtekinthették a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal épületét, és megismerhették annak funkcióit is, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karának végzős hallgatói csütörtökön délelőtt, egy nyílt nap keretében.
kormanyablak-11-04-07-ml3.jpg

A diákokat Demeter Ervin kormánymegbízott fogadta, aki ismertette a Kormányhivatal funkcióit, valamint bemutatta a jelenlévőknek a megyerendszer, és a kormányablakok kiépítésének hasznosságát. – Egységesebb rendszert szeretnénk teremteni az országban, annak érdekében, hogy az állampolgárok az ügyeiket könnyebben, és egy helyen tudják elintézni a jövőben. – mondta el Demeter Ervin, majd hozzátette: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, és a Miskolci Egyetem jó kapcsolatot kezd ápolni egymással, hiszen nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a hivatal működésének rendjét, és annak hasznosságát. A megyénkben található hivatal egyébként a második legnagyobb az országban a fővárosi mögött. Összesen 1985 fő dolgozik a megyénkben működő hivatalban.

kormanyablak-11-04-07-ml13.jpg

- A cél, hogy közelebb hozzuk a hivatalokat a fiatalokhoz, hiszen ez a generáció már szinte minden dolgát az interneten keresztül intézi. Az új hivatalokban már a hivatalos ügyeiket is letudhatják a világhálón, a sorban állások helyett. – mondta el portálunknak Póczos Nikolett sajtóreferens, aki azt is hozzátette, hogy a fővárosban is volt hasonló nyílt nap, hiszen országos szinten is nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok tájékoztatására. A bejáráson minden résztvevőnek regisztráltak egy ügyfélkaput is a hivatalban, annak érdekében, hogy könnyebben megismerhessék az ezzel járó előnyöket.
A megyei közigazgatási szint megszervezése után, a következő szint a járások felállítása lesz, aminek fontosságáról Péter Adél főosztályvezető tájékoztatta az egyetemistákat.
Vajtó László