Ugrás a tartalomra

Indul a kátyúzás

Létrehozva
Miskolc szinte minden pontján megsérült a téli időszakban az útburkolat – hol kisebb, hol nagyobb mértékben. A munkálatok több mint 3 ezer négyzetmétert érintenek, a legkritikusabb szakaszokkal várhatóan még tavasszal végeznek a szakemberek.
Van, amelyik úthiba kikerülhető, és van, amelyik nem. Egy biztos: az autók lengéscsillapítóinak nem használ a 10, vagy 15 cm mély kátyú. Javítani mostanáig csak a balesetveszélyes kátyúkat lehetett, egy speciális, nem igazán hatékony technikával. A hagyományos, melegaszfaltos kátyúzás – ha az időjárás engedi – várhatóan szerdán kezdődik, ismét termelnek ugyanis az aszfaltkeverő telepek. Mostanra egyébként a miskolciak szinte már megtanulták, hogy hol vannak olyan kátyúk, amiket kerülni kell.

Miskolcon az összesített adatok szerint 3500 négyzetméter a javítandó terület nagysága. Ez 353 utcát, útszakaszt jelent. A legrosszabb a helyzet többek között a Búza téren, a Győri kapuban, Miskolctapolcán, és Martin-kertvárosban.
Jelen pillanatban Perecsenyi Attila, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint 145 millió forint áll rendelkezésre a munkálatokhoz. A kátyúzás elsősorban a balesetveszélyes szakaszokon kezdődik, majd a tömegközlekedési útvonalak és a közintézmények környékén található úthibákat javítják. Lehetőségük van a lakóknak is arra, hogy bejelentsék a kátyús szakaszokat. A Városgazda Kft. ezeket a helyszíneket is beépíti az ütemtervbe. Nagy E.