Mindkét kiállítás a játékok világához kötődik, hiszen a Párizsban született Lajos Árpád folklorista a népi játékok történetét kutatta, míg a másik tárlat legfőbb kérdése, hogy ki játszik ilyet?

Az érdeklődők számára igazi időutazást jelent a játékkiállítás, hiszen olyan, rég elfeledett darabokat láthatnak, melyek régi emlékeket idéznek. Babák, társasjátékok, kisvonatok és a machbox-ok elődjei emlékeztetik az idősebb korosztályt arra, milyen is volt a gondtalan gyermekkor. A kisebbek pedig új játékokat fedezhetnek fel, s közelebb kerülhetnek szüleik megértéséhez.
A játékok mellett pedig a Lajos Árpád életét, kutatásait bemutató kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. Lajos Árpád amellett hogy a népi játékok témájában kutatott, a cserkész szemléletet is meghonosította városunkban.
A kettős kiállítás megnyitót követően a koraeste a múzeumban elnevezésű program nem ért véget, hiszen Kriston Vízi József tartott előadást a fiatal és felnőtt érdeklődőknek Mancs, guncsa és csillagrúgás. Palócföldi játék-tájék címmel.
Kriston Vízi megnyitó beszédében kiemelte, hogy a játékban jelen van a mindenkori felnőtt felelőssége. Elmondta, hogy a kíváncsiság fontos része a játéknak, illetve kiemelte azt, hogy a népi ipar-, és képzőművészek nagyban gazdagították egykor a játékipart.

A játékkiállítás jelentős részét magángyűjtemény alkotta, de a tárlat létrejöttében közreműködött a Herman Ottó Múzeum mellett a hatvani Hatvany Lajos Múzeum és a fővárosi Néprajzi -, illetve a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipar Múzeum is.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.