Ugrás a tartalomra

Szélvihar pusztított a botpaládi temetőben

Létrehozva
Szélvihar pusztított péntekre virradó éjjel a botpaládi temetőben, ahol ennek következtében a síremlékek több mint 70 százaléka megrongálódott - közölte Gyurkó András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere az MTI-vel.
A tornádószerű szél a temetőben ledöntötte és összetörte a síremlékeket, fákat csavart ki, valamint háromszáz méter hosszon kidöntötte a sírkert kerítését - mondta az önkormányzati vezető.     Hozzátette: a szélvihar éjfél körül egy sávban pusztított a 660 lakosú kisközség határában, s a temetőben okozta a legnagyobb károkat, amelyek felmérése még tart.    

A tornádószerű szél a település házait nem érte el, épületekben nem tett kárt.     Gyurkó András megemlítette, hogy a szélvihar a környék többi településén nem okozott károkat, azt még a mindössze két kilométerre lévő Kispaládon sem észlelték.    

A polgármester tájékoztatása szerint az összetört vagy megrongálódott síremlékeket a hozzátartozóknak kell majd helyreállíttatniuk, akik közül nagyon sokan távol élnek Botpaládtól, s a legtöbben nyilván a médiából értesülnek majd a temetőt ért károkról.    

 MTI