Ugrás a tartalomra

Árokba hajtott a nyúl miatt

Létrehozva
Csorvás felől Békéscsaba irányába haladt egy személygépkocsi tegnap este 8 óra körül, majd váratlan esemény történt, hiszen egy nyúl szaladt át az úton.
Csabától kb. 2 km-re – a vezető elmondása szerint - egy nyúl szaladt át az autó előtt az úttesten, ezért a sofőr, hogy elkerülje az ütközést, oldalra kormányozta járművét. Az autó megsodródott és az út melletti árokba hajtva, a tetejére borulva állt meg. A jármű vezetője 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.