Ugrás a tartalomra

Az oktatási államtitkárság előtt a diákok javaslatai

Létrehozva
Megkapta és már tanulmányozza az Országos Diákparlament által elfogadott ajánláscsomagot az oktatási államtitkárság. A diákok javaslata alapján az alkotmányt ismertetni kellene minden iskolatípusban, a pedagóguspályára készülőknek alkalmassági vizsgát kellene tenniük és többek közt a dolgozatok kijavításának határidejét is jogszabályban kellene rögzíteni.
A diákok egyéb iránt azt szorgalmazzák, hogy az iskolai oktatásban hangsúlyosan jelenjen meg általános iskolától kezdődően az erkölcsi nevelés, a katasztrófa- és polgárvédelmi oktatás is. Emellett minden iskolatípusban javasolnák az alkotmány megismerését. Fontosnak tartják, hogy a pedagógusképzésben megjelenjen az iskolai fegyelmezés elmélete és gyakorlata is. Emellett kezdeményeznék, hogy a pedagóguspályára készülők tegyenek alkalmassági vizsgát.

Ajánlásaik között szorgalmazták a kollégiumok fejlesztését, és kérik az előrehozott érettségi lehetőségének fenntartását. Szeretnék, ha az új közoktatási törvényben is szerepelne az Országos Diákjogi Tanács a jelenlegi jogkörével, valamint, hogy a diákönkormányzat vezetőségének betöltése ne legyen tanulmányi eredményhez kötve. Kezdeményezik a természettudományi tantárgyból kötelező érettségi vizsga eltörlését, továbbá indítványozzák, hogy a non-profit iskolai, kollégiumi rendezvények, illetve az iskolarádiók működése legyen díjmentes.

edupress.hu