Schiffer András elmondta: nem azért nem vesznek részt az alkotmányozásban, mert az új alaptörvény tartalmával lenne bajuk. – Annak tartalmát nem is ismerjük, hiszen a Fidesz koncepció és tartalom nélkül vágott bele egy új alkotmány készítésébe – mondta a politikus.
Schiffer szerint további probléma az is, hogy – az LMP véleménye szerint – az alkotmányozás alapvető feltételei sincsenek meg. Mint mondta egy alkotmány az adott közösség legalapvetőbb elveit foglalja magába, ezért elfogadni, sőt tárgyalni erről csak úgy lehet, ha megvannak az alkotmányozás alapvető feltételei. Ez Schiffer András szerint az, hogy legyen meg a legitimáció, vagyis a törvény készítése során vonják be abba a lakosságot, a másik pedig hogy a kormányon belül legyen egység abban a kérdésben, hogy az új alkotmányra szükség van. – A lakosságot senki nem kérdezte meg az új alkotmány szükségességéről, a kormány pedig nem csak a kétharmaddal rendelkező pártból áll, olyan alkotmányt pedig hiba elfogadni, mellyel csak egy párt ért egyet hiszen így olyan törvényt betonoznak be hosszú időre, melyet nem érez mindenki magának, és az alkotmányt nem szabad ciklusonként változtatni – mondta az LMP elnöke.
Schiffer hozzátette: a helyzetet orvosolni úgy lehetne, hogy az új alkotmányozással kapcsolatban megerősítő népszavazást tartanak, vagy úgy, hogy annak elfogadását egy új választásokat követő országgyűlésre bíznák.
Tajthy Á.