Ugrás a tartalomra

Miskolci aranyeső a 6. Avas kupán

Létrehozva
A hétvégén megrendezett 6. Avas kupán, és OB versenyen a miskolci indulók parádésan szerepeltek, hiszen több alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak fel. A két tornán összesen 6 arany 4 ezüst, és 4 bronzérmet gyűjtöttek be a Havasszépe SE és Jégszínház diákjai.
Látványos elemekkel kezdődött meg szombaton a 6. Avas Kupa Nemzetközi Műkorcsolya Verseny és Országos Bajnokság, melynek miskolci résztvevői számos sikert értek el. Az országos bajnokságon a Havasszépe SE és Jégszínház diákjai 17, míg a nemzetközi mezőnyben 22 fővel képviseltették magukat. Az Avas kupa öt ország részvételével zajlott le, és összesen 142 diák vett rajta részt. – sajnos volt olyan román származású nevező, akit a határon nem engedtek át, mert iratai nem voltak rendben, így ő nem versenyezhetett. – tudtuk meg Abaházy-Lukács Pétertől a Havasszépe SE és Jégszínház elnökhelyettesétől. Az egyesület színeiben szereplő fiatalok a két nap alatt összesen 6 arany, 4 ezüst, és 4 bronzérmet szereztek meg teljesítményükkel. Érdekességnek számít, hogy a csoportos interpretatív műkorcsolya kategóriában is sikerült felállni a dobogó legfelsőbb fokára a nemzetközi mezőnyben. Ezt a kategóriát idén első alkalommal hirdették meg hazánkban.

- A Olyan speciális rendszerű korcsolyaiskolával rendelkezünk, ami ezeket, az eredményeket elvárja.- mondta el Abaházy-Lukács Péter, aki azt is hozzátette, több edzővel, különböző szinteken készítik fel a diákokat a versenyekre.

Kategória és név6. AVAS KUPA 
 HelyezésekHelyezések
Rekreáció „A” 2001-2002
MONOKI ZSÓFIA11
LESKÓ ESZTER22
MATISCSÁK MELITTA43
HODOSI KITTI54
ÕSZ KAMILLA ANNA76
MAJOROS GRÉTA87
   
Rekreáció „A” 1999-2000  
SZÖGECZKI LUCA98
OLÁH DOMINIKA1110
SZABÓ LILI1211
   
Rekreáció „B” -Bronz  
SZOBOSZLAI MELINDA32
OROSZ REBEKA54
LIPÓCZKI KLAUDIA87
   
Rekreáció „B” -Ezüst  
RÁCZ FLÓRA11
DÁVID KAMILLA LUCA55
   
Rekreáció „C” -Arany  
LENKEY DOROTTYA11
   
Adult „A” -Bronz  
KÁLLAI KINGA43
   
Adult „B” -Bronz  
MOLNÁR ANIKÓ11
   
Csoportos Interpretatív Műkorcsolya  
HAVASSZÉPE SE.1 
   
Chicks Lányok 2003  
SZARKA IVETT2 
   
Springs Fiúk 1999-2000  
SZOBOSZLAI TAMÁS3 
   
Springs Lányok 2000  
DAHER PAULA8 
   
Debs Lányok 1997  
TÓTH LAURA4 
   
Novice Lányok 1995-1996  
MATISCSÁK VIVIEN5 

Vajtó László