Most, amikor az Országgyűlésben Magyarország új alkotmányának előkészítése zajlik, különösen fontos, hogy együtt, közösen ejtsünk szót az embereket érintő valamennyi jelentős kérdésről – mondta köszöntőjében Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
Mint mondta: ezek a folyamatok a társadalom valamennyi szegmensét érintik, éppen ezért nem lehet megkerülni az emberekkel való folyamatos konzultációt.
Mengyi Roland kiemelte: Borsod-Abaúj-Zemplén megye lehet a zászlóshajója annak a fejlődésnek, ami az intézkedések nyomán az egész országban megindulhat. Mint fogalmazott: Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyzete nem különbözik az országétól, ezért szükség van a megyében élő emberek, vállalkozók, pedagógusok, települési és egyházi vezetők, civil szervezetek és valamennyi döntéshozó támogatására, véleményére, építő javaslatára.

Kérdésekre válaszolva a közgyűlés elnöke elmondta: minden további jogszabály megszületésének alapja az új alkotmány, tehát az új közoktatási törvény megszületésére – amely új perspektívát nyit az oktatásban –, még várni kell. Az új szabályoknak a közgyűlés elnöke szerint ki kell terjednie a nevelés területére is.
Elmondta azt is: az új önkormányzati törvény szintén az alaptörvény megszületése után várható. Ezzel összefüggésben kiemelte: meglátása szerint a középfokú képzésnek, a szakképzésnek a megyei önkormányzatok fenntartásában kell maradnia. Ezzel kapcsolatban Mengyi Roland megerősítette: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vállalt feladata a munkaerő fejlesztés, ennek alappillére pedig a hatékony szakképzési rendszer kialakítása. Felidézte: munkahelyteremtésre irányuló tárgyalásai során azt tapasztalta, hogy a szakképzett munkaerő jelenléte a megyében vonzó a befektetők számára.
A helyi vállalkozók munkához juttatása alapvető törekvés. A közmunkaprogramok kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva ismertette: a Széll Kálmán tervben szerepel, hogy vállalkozók is foglalkoztathatnak közmunkásokat, és megkapják a támogatást.
Mengyi Roland hangsúlyozta: a helyi közösségek aktivitása, ereje komoly társadalmi tőke, amely a gazdaság élénkítésére, és a munkahelyteremtésre is kihat. Éppen ezért a helyi közösségeket és civil szervezeteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat támogatja.
Demeter Zoltán, a választókerület elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a 26-os számú út meglátása szerint még ebben a ciklusban, akár 2013-ig elkészülhet. Kifejtette azt is, hogy a megye hátrányos helyzetének javítása érdekében sokat tehet egy új szemléletű oktatáspolitika, amely a diákok és a szülők kötelezettségeit is rögzíti.
Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke márciusban, megyejárása első állomásán Putnokra látogatott, ahol szintén helyi döntéshozókkal találkozott.