Ugrás a tartalomra

Hol szökik az energia?

Létrehozva
Mindenhol van lehetőség takarékosságra – állítja Mika János professzor, klímakutató, klímanagykövet, aki szerint mindenkinek jól felfogott anyagi érdeke, hogy takarékoskodjon az energiával.
Tegyünk együtt környezetünk megóvásáért, védjük élőhelyünket és takarékoskodjunk az energiával – ez a célja a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Unió közös Kapcsold ki! címet viselő  kampányának. Ennek keretein belül kampányol az energiatakarékosság mellett Mika János, aki Miskolcon, az ÉRÁK-ban tartott kedden kora délután előadást. Mint megtudtuk egyébként az intézmény maga is energiatakarékossági programot hajt rövidesen végre és a hallgatóit is erre ösztönzi.

erakenergia.jpg

Mika János szerint megéri befektetni az energiatakarékosságba, hiszen rövidtávon többletköltség keletkezik ugyanis, azonban hosszútávon megszüntethető segítségével a pazarlás, így pedig előbb biztos megtérülést jelent, sőt később hasznot is termel.  – A lényeg, hogy saját pénzünket takarítjuk meg, és ezzel még segítünk is a természet megóvásában. Az energiatakarékos izzó tízszer olyan hosszú ideig működik, mint a hagyományos, ráadásul azonos fényteljesítmény mellett csak az ötödét fogyasztja! Ebből kiszámítható, hogy rendkívül gazdaságos – mondta Mika János. A napelemek is hasonlóan jó megoldás, ezek felszerelésének költsége 5-6 év alatt térül meg. A professzor szerint a lakásszigetelés is kiemelt fontosságú. – Az ablaké nagy jelentőségű és viszonylag nem drága, házilagos kivitelben is megoldható, pár ezer forintból. Már egy év alatt megtérül, ha pedih tovább kitart hasznot termel. Az épület szigetelése már jelentős beruházást igényel, amely 5-10 év alatt térül meg.

Mika János szerint a fosszilis energia egyre drágább lesz, ezért csökkenni fog a megtérülési idő. – Nem azért, mert elfogy az energiahordozó, hanem egyre mélyebbről, költségesebb a kitermelése és a geopolitikai hatások is áremelkedést gerjeszthetnek – érvelt a professzor a takarékossági beruházások mellett.

Tény azonban, hogy sokan a kényelmes és a szilárd tüzelőanyagokhoz képest a környezetet kevésbé terhelő földgázról visszaálltak az olcsóbb  fára, szénre. – Jó volna, ha az állam hazánkban is újragondolná az energiatámogatásokat és a kevésbé környezetszennyezőket részesítené előnyben – reagált a felvetésre Mika János. Ebbe beleértette az adópolitikát is. Mint megjegyezte a versenyképesség és az ellátásbiztonság mellett az élhető környezetről sem szabad megfeledkezni. Ezen utóbbi van a legkevésbé preferálva, mert még viszonylag jók a természeti adottságaink.

Szöveg és kép: Csontos L.