Ugrás a tartalomra

KSH: egy százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Létrehozva
A fogyasztói árak márciusban 1,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A citybeli befektetési és pénzügyi elemző házak átlagosan 4,2 százalékos inflációt vártak márciusra.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 2,0 százalékkal, az üzemanyagárak 3,4 százalékkal, a háztartási energia 1,5 százalékkal, ezen belül az elektromos energia ára 4,0 százalékkal nőtt - mondta Minary Borbála. A KSH főosztályvezetője hozzátette: az egyhavi 1,1 százalékos áremelkedéshez az élelmiszerárak 0,5 százalékkal, az üzemanyagárak és az elektromos energia egyaránt 0,2-0,2 százalékkal járult hozzá.

Ehhez hasonló mértékű egyhavi márciusi áremelkedést 1998-ban (1,3 százalék) illetve 1999-ben (1,2 százalék) regisztrált a KSH.

Az idén az első három hónapban átlagosan 4,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció márciusban 0,8 százalék, 12 havi összehasonlításban 2,5 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 5,3 százalék, az egyhavi 1,2 százalék volt.
Tavaly márciusban a havi infláció 0,7 százalékkal, a 12 havi 5,9 százalékkal nőtt. A KSH adatai szerint februárhoz viszonyítva a márciusi árakat vizsgálva kitűnik: a cukor áremelkedése volt a legnagyobb, 29,6 százalék, a liszt ára 10,5 százalékkal, a péksüteményeké 4,5 százalékkal, a kenyéré 3,6 százalékkal drágult. A KSH 2,1 százalékos árcsökkenést mért a sertéshúsnál.

Az átlagosnál nagyobb, 2,0 százalékos havi áremelkedés következett be a ruházkodási cikkeknél, ami a szokásos szezonváltás következménye.

A 12 havi árváltozások vizsgálata azt mutatja, hogy az élelmiszerek ára az átlagosnál nagyobb mértékben, 8,6 százalékkal nőtt. Ezen belül a cukor 67,3 százalékkal, a liszt 59,0 százalékkal, az étolaj 24,0 százalékkal, az idényáras élelmiszerek 20,2, a tej 10,8 százalékkal drágult. Árcsökkenést mért a KSH a tojásnál (7,4 százalék) és a sertészsiradéknál (5,1 százalék).

Egy év alatt az átlagosnál gyorsabban, 8,2 százalékkal emelkedett a háztartási energia ára, ezen belül a vezetékes gáz ára 16,5 százalékkal, a távfűtésé 10,0 százalékkal. Az egyéb cikkek közül a járműüzemanyagok ára 16,9 százalékkal nőtt.

A szolgáltatásoknál átlag alatti, 2,1 százalékos áremelkedést mért a KSH. Ezen belül a csatornadíj 9,7 százalékkal, a szemétszállítás 5,6, a vízdíj 4,1 százalékkal drágult.

A szeszes italok, dohányáruk ára csekély mértékben 0,8 százalékkal, a ruházkodási cikkek árai 0,5 százalékkal nőttek. Egy év alatt a tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 1,3 százalékkal csökkent.

MTI