– Két hete már volt egy előkészítő megbeszélés-sorozat az egyetemmel, ami alapján úgy döntöttünk, két évre kötünk szerződést egymással – mondta el Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a kedden megtartott sajtónyilvános beszélgetésen. Hozzátette, a marosvásárhelyi hallgatók Erasmus-ösztöndíj által érkeznek majd Miskolcra, hogy szakmai gyakorlatukat itt töltsék el. Az ide érkező fiatalok között van dramaturg, koreográfus, színész, és még tervező is, hiszen a marosvásárhelyi egyetem művészeti oktatása rendkívül sokrétű.

– A mi oktatási intézményünk az idén töltötte be a 65-ik életévét, és megalakulása óta a színjátszás, valamint a művészetek jelentik a fő irányvonalat. A hallgatók több mint 10 százaléka magyar, hiszen sokan a könnyű közlekedés miatt is a marosvásárhelyi egyetemet választják – tette hozzá Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora. A diákokat szeretnék integrálni a magyar színjátszásba, és ezért is tartják fontosnak a Miskolci Nemzeti Színházzal az együttműködést, hiszen szerinte a társulat komoly eredményekkel büszkélkedhet az elmúlt években, kifejezetten a zenés darabok területén. Gáspárik azt is hozzátette, hogy ők leginkább a drámajátszásban jeleskednek, így a Miskolcra érkező diákok a zenés, táncos darabok különböző háttérelemeit is a legjobb színvonalon tekinthetik, és tanulhatják meg.
A Miskolci Nemzeti Színháznak egyébként már jelentős hagyománya van a külföldi kapcsolattartásnak, hiszen évtizedes együttműködés jellemzi a Kassai Állami Színházzal való közös munkát, valamint több közös projektet is elkészítettek már a Regensburgi Színházzal együtt. Tavaly a legjelentősebb nemzetközi színházi szervezet, az Európai Színházi Konvencióis a tagjai közé választotta a miskolci teátrumot.
Vajtó L.
fotó: Mocsári L.