Ugrás a tartalomra

Felújítják a balesetveszélyes lépcsősort

Létrehozva
Újra biztonságos lesz a Papszert és a Rákóczi Ferenc utcát összekötő lépcsősor. A Lévay József Református Gimnázium mögötti lépcső állapota folyamatosan romlott az elmúlt időkben, hiszen nagyon régóta nem fordítottak figyelmet annak felújítására.
papszer_lepcso.jpg
Eperjesi Erika, a 8-as számú választókerület önkormányzati képviselője, kérdésünkre elmondta, hogy sokan jelezték felé a problémát és a közelmúltban a Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Osztály fel is mérte a lépcsőssor állapotát. Véleményük szerint a két utcát összekötő lépcső teljes felújításra szorul.

– A lépcsősor helyrehozását április végén kezdi el a kivitelező cég, ekkor ugyanis a tavaszi szünet következtében várhatóan kisebb lesz a gyalogos forgalom – mondta el az önkormányzati képviselő. A felújítást Eperjesi Erika képviselői alapjából finanszírozzák majd.
Kiss J.