Ugrás a tartalomra

Futással folytatódik az 5próba

Létrehozva
A jövő évi ötkarikás játékok jegyében életre hívott, ,,EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat április 16-án, szombaton, Miskolcon a futópróbával folytatódik.
A helyi és országos próbák szervezői várnak minden amatőr sportolót, kicsit és nagyot, fiatalt és idősebbet, hogy kapcsolódjanak be a rendszeres testmozgást és a sportbarátságok kialakítását, ápolását egyaránt szolgáló ,,nagy menetelésbe”, egyéniben, vagy az iskolák versenyében. A teljesítésekért ezúttal is pontok járnak, melyek márkás ajándéktárgyakra (kulcstartó, baseball-sapka, hátizsák, pulóver) válthatóak. A most induló sorozat végén nyolc, legalább 10 pontot, öt próbafajtában (sportágban) elérő próbázót sorsolnak ki, akik megtekinthetik a Londoni Olimpiai Játékokat.

Bringával érkezzenek
Akinek már van próbakönyve és még nem regisztrálta azt a www.otproba.hu oldalon, az tegye meg, hogy ezzel ,,nevesítse” kártyáját. A miskolci futópróbát is rendező Kis-Galya KSE tagjai azt kérik, hogy a sportbarátok lehetőség szerint kerékpárral érkezzenek ki a Királyasztalnál kijelölt versenyközpontba, így minél ,,zöldebb” lehet az Ötpróba! A kerékpárral érkezők miskolci kerékpáros térképet kapnak ajándékba!Nevezni 8.30-tól lehet a helyszínen. Az egyéni nevezés 500, míg az iskolai csoportos nevezés 100 forint személyenként.

Erdei utakon, három távon
A futópróba a Vadaspark környékén található erdei utakon, terepen lesz megrendezve! A 23 km-es nagypróbázókra két, egyenként 11,5 km-es kör vár, így, aki esetleg nem bírja, közepes próbát is teljesíthet, akár gyalogolva. A nagypróba szintideje 4 óra. A leghosszabb távot teljesítők között a Mormota Túrabolt ajándékait sorsolják ki. A nagy és a közepes próba rajtja 10 órakor lesz, míg a 6 km-es kispróbások (szintidő 1 óra) 11 órakor lódulhatnak neki. A célban mindenkit frissítővel várnak a házigazdák.

A futópróba a B.-A.-Z. megyei szabadidősport rendezvénysorozat részét képezi. További információt a www.kisgalya.hu és a www.otproba.hu honlapokon olvashatnak az érdeklődők, illetve ugyan erre a célra a 30/928-4233-as telefonszám is rendelkezésre áll.